Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912
Tartalomjegyzék
5 Mert nem tagadhatjuk, hogy igen sok „jukker“ Gyurkovics leánnyal, meg vidám, szeles, könnyűvérű Gyurkovics fiúval találkoztunk az életben azóta, hogy Herczeg mintákkal szolgált. Nagyobb lélekzetü elbeszélő műve csak egy jelent még meg — a Fenn és lenn című regénye — mikor már a drámaíró koszorújára pályázott. Nem lepett meg vele senkit, sőt mindenki igen természetesnek találta vállalkozását. A dráma — vagy talán nagyobb igazsággal így mondhatjuk: a színpad világa —irodalomtörténetünk tanúsága szerint még azokat is vonzotta, csábította mindig, akiket uralkodó tehetségük egészen más térre utalt. Gondoljunk csak például Vörös- martyra meg Jókaira. Az első, nemzeti líránk fejedelme, drámáiban is mindig lírikus; a második regényeket mond el drámai formában is. Tökéleteset alkotni e nemben egyik sem tud s mégis mindkettőjük lelkének legnagyobb kedvvel ápolt szenvedélye a drámaírás. Igen, mert egyrészt még a legnagyobbak sem tudnak mindig bölcsen számot vetni képességeikkel, amint tudott pl. egy Arany János, — másrészt meg őket is csábítja az a körülmény, hogy a színpad révén a drámaíró szemlélheti legközvetetlenebbül munkáinak hatását, neki van elsősorban módjában, hogy élvezhesse a jóleső sikert, arathassa az elismerést. Mikor tehát Herczeg, a jónevű, kedvelt novellaíró, A dolovai nábob leánya című színművével a Nemzeti Színház színpadán megjelent s ott a közönség tapsai zajosan ünnepelték, a komoly kritika bátran tekinthette ezt a kiváló elbeszélő idegen területen való próbálkozásának. Annyival is inkább, mert ekkor még tulajdonképen nem is tett egyebet, mint színpadra léptette elbeszéléseinek kedvelt alakjait, eljátszatta, elcsevegtette velők azt, amit egyik-másik tárcájában — tehát szűk keretek közé szorítva — egyszer már elmondott. Annyi bizonyos, hogy Jób Vilmának meg Tarján Gida főhadnagynak anyagi kérdések miatt csaknem zátonyra jutott, de azután jól végződő, érzelmes sze- szerelmi története s n rokonszenves vonásokkal felruházott szalonhuszárok bemutatása — ami akkoriban még egészen az újság ingerével hatott — igen nagy tetszést aratott. A darab még az első évben megérte 25-ik előadását s azóta is állandó, kedvelt műsordarabja úgy a Nemzeti Színháznak, mint a vidéki színpadoknak. Kétségtelen, hogy a szokatlanul nagy sikert, aminő első próbálkozás nyomában nem igen szokott járni, főként a vonzó tárgy, a már ismert és kedvelt alakok s a könnyed, ötletes dialóg teszik érthetővé, sőt egészen természetessé. Igazi drámaírói kvalitásokat a dramatizált tárcasorozatnak inkább csak egyes részletei árulnak el, amiként az élénk mozgalmasság, a tettekben és szavakban megnyilatkozó drámai akció Herczeg tárcáit is jellemzi. Az egyes hatásos mozzanatok szinte csak mozaikszerűleg illeszkednek egymás mellé; a cselekményt tudatos ökonómiával megindító, bonyolító és kifejlesztő művészetnek még kevés
