Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912
Tartalomjegyzék
17 a fejedelmet szórakoztatja, majd meg kedves agarát vezetik be hozzá. A nagy sérelem felháborítja Ocskay lelkét. Haraggal távozik, és mivel csakhamar alkalma lesz rá, viszonzásul megtagadja Rákóczinak az engedelmességet. Mikor azután a fejedelem ezért büntetésül megfosztja rangjától, annyira elvakitja a szenvedély, hogy huszáraival együtt átpártol a császárhoz. íme, ilyen lélektani motiválással akarja érthetővé tenni Herczeg az árulás históriai tényét. Mindenesetre sokkal nagyobb igazsággal és érthetőbben teszi ezt meg, mint például Jókai Szeretve mind a vérpadig című, szintén Ocskayról szóló regényében. Jókai, mint rendesen, ebben a művében is nagyon visszaél ama szabadsággal, amely a költőt a történetiróval szemben megilleti. Herczeg, bogy egy nagy lelki átalakulást, amelyre a történelem nem tud kellő világosságot árasztani, megértessen és lélektani alapon teljesen elfogadhatóvá tegyen, eszményítő munkát végez ugyan, de azért nem hamisítja meg lényegében a történelmet. Amit művészi célja érdekében tesz, ahhoz, mint költőnek, kétségbevonhatatlan joga van. Akik eljárásáért, műve színrekerülése alkalmából, élesen megtámadták, azok lehettek igen kiváló történettudósok, de hogy az eszményítő művészet értékeléséhez szükséges érzéknek teljesen bíjjával voltak, az egészen bizonyos. Különösen azt vetették a költő szemére, hogy Ocskaynak idealizált alakjával árnyékot vet Rákóczira s így a kegyelet rovására kisebbíti a fejedelem nimbuszát. Ám hogy Rákóczit, Magyarország leggazdagabb földesurát, fejedelmi pompa környezte és hogy hízelgők versengtek kegyéért, azt amint nem lehet letagadni, azonképen nem is lehet neki felróni. Végre is nagyúr volt, akinek jóindulatától sok függött. Azonban aki minden elfogultság nélkül nézi Herczeg darabját, az be fogja ismerni, hogy Rákóczi alakja nagy fényességével úgy ragyog ki belőle, mint a nap. Minden nemes törekvésnek az ő szelleme ad szárnyat. Ocskay is érte vívja harcait és valósággal az elragadtatás túlzó hangján mondja róla, hogy jó és nemes, olyan szent, mint a Megváltó, csakhogy latrok környezik őt is. És vájjon nem Rákóczi apotheózisa-e az, mikor betelik a labanccá vedlett áruló végzete, elfogják a kurucok és ő így szól: „Ocskay brigadéros nem adott soha pardont és nem is kér. Megyek a vérpadra. A lelkem elvérzett már akkor, mikor elszakadt Rákóczi zászlajától, hadd temessem melléje szenvedő testemet!“ íme tehát maga is belátja, hogy nagy bűnt követett el, amelyért méltó büntetése lesz a halál. így teszi Herczeg Ocskayt egy minden ízében tökéletes tragédia hősévé. Szánalmunk kíséri bukásába, de megnyugszunk sorsán, mert belátjuk, hogy ezt követeli az igazság. A főcselekmény haladására és a főhős jellemének következetes fejlesztésére nagy művészi igazsággal és lélektani hűséggel hatnak közre a többi alakok is. Kiemelkedik közülök a haszonlesés számitó politikájának képviselője, Pyber vikárius, kinek egy 2
