Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1911
Tartalomjegyzék
Ill 15. Közelebbről érinti intézetünket, azért helyénvaló megemlékeznünk a Folklore-Fellows — néphagyományt kutató nemzetközi tudományos szövetség — magyar osztályának intézetünk tornatermében június hó 2-án tartott II. ifjúsági gyűléséről. Szalay Imre mi- nisztei’i tanácsos, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, mint a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, megnyitó beszédében általánosságban, S e- bestyén Gyula dr. a F. F. magyarországi elnöke pedig részletesebben ismertette a nagyfontosságú tudományos mozgalmat, melynek zászlaja alá akarják sorakoztatni a magyar ifjúságot. Ezután intézetünk igazgatója megalakultnak jelentette ki az egri gyüjtőszövetséget, melynek bizottságába a főgimnázium tanári karából Madarász Flóris dr. és Kürti Menyhért dr. tanárok választattak be. Ezután Bán Aladár dr. a F. F. magyarországi titkára tájékoztató előadást tartott a gyűjtés módjáról, Horger Antal dr. fővárosi tanár pedig a tájnyelv hangtani lejegyzésének módozatait ismertette. Majd Madarász Flóris dr. tanár kihirdette a Kisfalu dy-Tár s as á g, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság és egyes magánfelek által a gyűjtők számára kitűzött pályadijakat s végül Demkó György dr. rektor-kanonok lelkes szavai zárták be a gyűlést. Bíbor nokErsek Urunk magas érdeklődésének azzal adta jelét, hogy Dutkay Pál apátkanonok által képviseltette magát, a főkáptalant pedig Foltin János kanonok, egervári prépost képviselte. A hallgató közönség soraiban jelen volt városunk büszkesége, Gárdonyi Géza jeles írónk is. A kitűzött pályadíjak közűi intézetünk ifjúságát (VI—VIII. oszt.) a következők érdeklik: I. A Kisfaludy-Tár saság a néphagyomány összes műfajait felölelő leggazdagabb és legértékesebb gyűjteményekre kitűz első díjul 40 koronát, m ásó di k díjul 20 koronát, harmadik díjul lökoronát. II. A Magyar Néprajzi Társaság a néphagyomány valamelyik műfajának vagy csoportjának leggazdagabb és legértékesebb gyűjteményeire kitűz első díjul 20 koronát, második díjul az Et.lino- graphia c. folyóirat 1912. évi folyamát (10 K). III. A Magyar Nemzeti Múzeum a leggazdagabb és legértékesebb dallam-gyüjteményre kitűzi „A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene“ című nagy díszmű egy példányát (40 K). Könyvtári osztályával, az Orsz. Széchenyi-Könyvtárral, megvásároltatja a régi írott, dalgyűjteményeket és ponyvairodalmi termékeket; néprajzi osztályával a gyüjtőszövetség elnökségének kölcsön adat fonográfokat és fonográf hengereket. IV. Magánfelek adományai: A) Szmrecsányi Lajos c. érsek, egri érseki-koadjutor 200 koronát adományoz, hogy ezen összegből a néphagyomány összes mű-