Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1911

Tartalomjegyzék

109 is megfelelt a várakozásnak. De nagy része volt a sikerben a kato­nai zenekarnak is, melynek karmestere, Linke Vilmos, bámu­latos szorgalommal és türelemmel tanította be a darabot. A darab gyönyörű nyelvéről lehetetlen külön meg nem emlé­keznünk. Kifejező, sok helyen jellemzően régies, pompás ritmusú és emellett drámai tömörségű. Kovács Piusnak azonban nemcsak a darab megírásában van érdeme, hanenl az előkészítésben, betanításban és rendezésben is, melynek ezer gondjához a korhű ruhák tervezése, az egész darab kiállítása is járult. Az ő fáradhatatlan, kellőképen alig értékelhető munkájával csak Kalovits Alajos dr. komponáló és hangszerelő munkája vetekedhetik. A rendezésben egyébként hűséges segítőik voltak Mátrai Rudolf és Braun Jácint tanárok. A darab szereplői között el-ősorban említjük Barchetti Etel­kát (Katalin), aki a legnagyobb sikert érte el. Igen sok báj volt már a megjelenésében is és ezt csak fokozta természetes játéka, kedves éneke. Tróján Alfonz (V. László) igen nagy drámai erővel ját­szotta nehéz szerepét. Tráblik Lajos Hunyadi László szerepében aratott teljes sikert. Rátvay Lászlónak (Vitéz püspök) kis szerepe volt, de sok erőt, méltóságot vitt belé. Grimm Miklós Mátyás rokonszenves személyét alakította szép sikerrel és énekével is nagy hatást értei. Szép megjelenésű alak volt Pólón yi Lajos (Galeotto). Pogonyi Antal az udvari bolond szerepét dolgozta ki alaposan és játszotta meg nagyon szépen. Horváth István (Buzlai), Ró tér Ferenc (Szilágyi), Szalay Károly (Podjebrád), Szőllősy Alf­réd (Cilley), Kozma Károly (Pálóczi) stb. kisebb szerepökbeu mind igen jól állották meg helyöket.“ A nagyközönség szívből, lelkesen tapsolt a szerzőknek és elő­adóknak, akik legszebb jutalmukat azzal vették el, hogy intézetünk kegyura, B é k e f i Rémig dr. zirczi apát ur, kétszer is tanúja volt szép igyekezetüknek s az első alkalommal szép szavakban adott kifejezést megelégedésének. 14. A tanárok mellékfoglalkozása. Első helyen az ismeretterjesztő elő­adásokat kell itt fölemlítenünk, melyeket a tanári testület az 1889/90 óta gyakorlatban volt kamarazenei előadásokkal kapcsolatos felolvasá­sok folytatásakép, miután a kamarazene-társaság a tagok egy részé­nek elköltözése miatt feloszlott, 1901/2-ben, a gimnázium újjáépítése után, rendszeresített. Az előadások rendezője kezdettől fogva Mátrai Rudolf tanár volt, aki iránt mindennemű rendezésre való rátermett­ségéért, fáradhatatlan buzgóságáért és lekötelező előzékenységéért közönségünk tisztelete, szeretete és elismerése évről-évre melegebben és tűntetőbben nyilatkozott meg. Ez előadások az ádventi és a nagy­böjti vasárnapok délutánján szoktak megtartatni. Az ideiek a követke­zők voltak: 1—2. Madarász Flóris dr.: Mikszáth Kálmán. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom