Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910
Tartalomjegyzék
16 évenkint szokásos érettségi találkozások céljaira tehetnek jó szolgálatot, de a nemes eszméért hevülés, az önzetlen munka s a közjó szere- tetének is mindenkor fényes bizonyítványai lesznek! Az előkészítő nagy munkával egy hónap sem telt el egészen. Június elején körülbelül 2000 felhívást — ennyi a kikutatott s életben levőknek hitt tanítványok száma — vitt szerteszét a világjáró posta. Az egri tanítványok nem csalódtak. Újra beigazolódott, hogy az élet messzire vetheti az egyént, s akárhányat más országba, más világrészbe is sodorhat, de a szív háláját a dicső emlékű mester s a szeretetet a nevelő-intézet iránt idő és távolság el nem halványíthatja. A póstatakarékpénztárlioz tömegesen érkezett s onnan kimutatott adományok, nem egy esetben a szeretet és hála megható szavától kísérve, a minden szépért s jóért lelkesedő, e mozgalom iránt különösen és állandóan érdeklődő s rá irányító befolyást gyakorló Csekó Gábor prépost-kanonok, úgyszintén a Szvorényi emlékét megkülönböztetett kegyelettel őrző s az ifjúság nevelését jótékonyan támogató Demkó György dr. prépost-kanonok urak 1000—1000 koronás, továbbá az egri gimnázium szeretetében mindenkor elüljáró Foltin János prépostkanonok úrnak 500 koronás fejedelmi adományaival rövid nehány hét alatt ezrekre növekedve, előre sejttették, hogy a gyűjtés eredménye a reményt, a várakozást meg fogja haladni. így lett. Az esztendő nem is fordult egészen egyet, s a tanít- ványi hála már is egybehozta a kitűzött célra elégséges összeget. Minden idők emlékezetére álljon itt a nemesen adakozóknak Perényi Kandid tanár úrtól összeállított tiszteletreméltó névsora: 1910 Június 28. Csekó Gábor (Eger), Demkó György dr. (Eger) 1000- 1000 K; Koncz Menyhért (Eger), Lukács Ferenc (Budapest) 100 — 100 K; Lekky István (Budapest), Kánitz Gyula (Eger) 50—50 K; Rapaich Richard (Budapest) 30 K; Szabó Károly (Nyulfalu)*, Dulovics Béla (Budapest), Kerekes Pál dr. (Budapest), Ambrus István dr. (Eger), Ott Péter dr. (Eger), Nagy Antal (Sajóvárkony), Lájer Nándor (Előszállás), Zudar Sándor dr. (Erk), Lukács Gyula (Szihalom). Ibos József dr. (Budapest), Kassuba Domokos (Eger), Sclivartz Sándor dr. (Eger),. Lipcsey Péter dr. (Eger), Dlhos István (Garamszentandrás) 20—20 K; Breznay Imre (Eger) 15 K; Csepreghy Béla (Mezőkeresztes), Cserő Ede dr. (Szeged), Kerékgyártó István (Budapest), ifj. Vancsó Gyula dr. (Budapest), Faix Lipót B. (Eger), Pásztor Bertalan dr. (Eger), Philipp Konrád (Esztergom), Kapácsi Dezső (Eger), Berkó Aladár (Eger), Köllner Károly dr. (Miskolcz), Csák Gyula (Egyek), Hámán András (Makiár), Frank Endre (Kúnhegyes), Mezey Illés (Kál), Rolny Frigyes dr. (Szepeshely), Goics Endre (Detk), Magdics Gáspár (Pécs), Káplány Géza (Rákospalota), Szlovák Béla (Párád), Némethy Elemér