Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910
Tartalomjegyzék
99 nek útiránya Eger —Hatvan—Szolnok—Czegléd—Szeged—Temesvár— Báziás — Orsóvá — Adakaleh—Herkulesfürdő—Lugos - Temesvár—Arad- Szolnok—Hatvan—Eger volt, láttuk a Teremtő Isten végtelen hatalmát hirdető hegy- és völgy vidékeket; az Al-Duna csodálatos szépségű panorámáját; a gyászos emlékű 1849. okt. 6-ának szomorű temetőjét; a magyar faj alkotó erejének, művészi Ízlésének és áldozatkészségének monumentális alkotásait s a végvidék tarka nemzetiségeit. Felejthetetlen emlékű út volt ez, amelynek egyes epizódjai, mint valami színes, kedves álomképek, gyakran vissza-visszatérnek hozzánk . . . Május 21-én hajnalban, hideg, esős időben indultunk útnak. Az idő azonban csak a mi szűkebb hazánkban volt hozzánk ily kegyetlen, mert Hatvanban, Hevesmegye határán, már derűs napfény köszöntött bennünket s innen kezdve nem is volt soha többé okunk a panaszra. Hatvan után kitárult előttünk a Nagy Magyar Alföld minden szépségével. Utunkban Czeglédet, Nagykőröst, Kecskemétet és Kiskunfélegyházát csak érintettük; Szolnok főbb utcáit egy két órás séta keretében bejártuk s így megalkothattuk magunknak a tipikus, alföldi városok kópét, amelyekben a régi, pát- riarkális kor a modernebb élettel és formákkal együtt halad viseletben, szokásokban, építkezésben, gondolkodásban egyaránt. A városokat elhagyva, bármerre tekintettünk is ki a vonat ablakán, mindenfelé fehérlő tanyákat, gazdag gabonaföldeket, legelésző nyájakat, zöldelő gyümölcsösöket, szépen gondozott veteményes kerteket láttunk. Ennek az Alföldnek a szépségei ihlették meg Petőfit is, amikor a „zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája“ fölé helyezi a „rónák végtelenjét.“ „Lenn az alföld tengersík vidékén Ott vagyok honn, ott az én világom ; Börtönéből szabadult sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Felröpülök ekkor gondolatban Túl a földön, felhők közelébe, S mosolyogva néz rám a Dunától A Tiszáig nyúló róna képe. Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!“ (Petőfi : Az alföld.) Nyugodni készült a nap, amikor vonatunk Szeged külvárosainak falusias házsorai alá ért; pár perc múlva azonban a modern Szeged középpontjában voltunk. A régi Szegedet 1879 tavaszán a Tisza döntötte romokba s a királyi szó, az állam és idegen nemzetek támogatása teremtette újjá. Nehány év alatt új város épült a romokon s ma már világvároshoz méltó széles utcákkal, körutakkal, modern pa7*
