Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910
Tartalomjegyzék
5 adásokra mindössze huszonketten jelentkeztek. December 3-án megindultak az előadások. A tanártestület minden lehetőt megtett, hogy az előadások ne csak tanulságosak, hanem nagyon könnyen megérthe- tők és minél érdekesebbek is legyenek. Fáradozásukkal azonban nem volt arányban a hallgatók érdeklődése. Az első előadásokon a bejegyzettek közöl alig hét-nyolc jelent meg. A vége felé az is megesett, hogy épen csak 3 hallgató jutott némely előadásra. Kivételes szerencsében részesültek mégis a kísérletekkel járó természettani látványosabb előadások, melyeket mindenkor nagyobb számú iparos, földmíves és iskolázó hallgató is látogatott. Az oktatásban résztvevő tanárok, mikor látták, hogy a hallgatók száma nem szaporodik, a látogatottabb természettani előadásokat továbbra is, egész március végéig, megtartották, a többieket azonban december végén abbanhagyták. A következő évben azonban újból megkísértették ezen előadások népszerűsítését. Sőt tovább mentek, amennyiben a művelt közönség számára is rendeztek hetenkint felolvasásokat. Az eredmény az volt, hogy a tisztán iparos s földmívos hallgatóság ezentúl is gyéren mutatkozott. Annál népesebbek lettek azonban a művelt közönség részére szombat esténként tartolt felolvasások. Az első két felolvasást a VII. osztály termében rendezték, de mivel onnan nagyon sokan kiszorultak, a következő felolvasásokra az intézet legnagyobb termét, a rajztermet, kellett berendezni. Később itt is már csak nagy szorongva fértek meg valahogy. A tanári kar látva, hogy a felnőttek oktatása ezen évben sem kecsegtet nagyobb sikerrel, mint az elmúlt évben, annak folytatásáról egészen lemondott s ehelyett a művelt közönség okulására s szórakoztatására tartott felolvasásokat. Az első esztendőben mindjárt 12 felolvasás volt a magyar nyelvészet, az eszthetika, a történelem é* földrajz köréből és nyolc szabadelőadás volt a természettan köréből. A tanári testület ezen előadások rendezése által egyrészt háláját akarta kifejezni Eger város művelt közönsége iránt, kik között az intézetnek nemcsak jóakarói, hanem jótevői is oly szép számmal voltak, másrészt azt remélték, hogy ezeknek a látogatottabb előadásoknak példája után az alsóbb rendű közönség is készségesebben ellátogat majd a neki szánt előadásokra. Azonban sem a tanári kar nemes fáradozása, sem a müveit közönség szép példája eredményre nem vezettek. Akik legjobban reá voltak szorulva, akikre nézve legszembeötlőbb anyagi és erkölcsi haszonnal járt volna ezen előadások hallgatása, azok távol maradtak. A tanári kar látva nemes törekvésének meddőségét, két évi sikertelen kísérletezés után a felnőttek oktatására rendezett előadásokat megszüntette. Egy időre tehát a nagy közönségnek szánt rendszeres előadások tartása szünetelt. A tanári kar azonban más úton és módon igyekezett W