Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910

Tartalomjegyzék

28 leit, tüzetesen megtárgyalva s minden szempontból behatóan körül­írva, megállapította, róluk alapító-leveleket bocsátott ki, melyek elfo­gadás végett a ciszterci rend egri kath. főgimnáziumának kegyurához, méltóságos és fő tisztelendő Vajda Ödön zirczi apátúrhoz, s jóváhagyás vé­gett a nagymélt. vall. és közokt. m. kir. Minisztériumhoz felterjesztettek. Az elfogadott és jóváhagyott alapító-levelek szószerint igy hang­zanak: I. ALAPÍTÓ-LEVÉL. Mi, alulírottak, adjuk tudtára mindenkinek, akit illet és mind­azoknak, akiket a jövőben illetni fog, hogy azok, akik a ciszt. rend egri kath. főgimnáziumában b. e. Szvorényi Józsefnek tanítványai voltunk, vagy mint tanulók akkor jártunk az intézet falai közé, mikor ő igazgatói állásban fejtett ki áldásos tevé­kenységet: elhatároztuk, hogy megfelelő módon megörökítjük az ő emlékét. E célból — a m. kir. belügyminisztériumnak 63810/VI. a. 910. sz. engedélyével — gyűjtést indítottunk a volt tanítványok köré­ben, most pedig a begyült összegből két alapítványt teszünk a magyar- országi ciszt. rend egri kath, főgimnáziumánál; névszerinti A) Egy Tízezer koronás emlékdíj-alapítványt és B) egy Ezer koronás jutalomdíj-alapítványt. Ezekkel egyrészt a kegyelet oltárán akarunk áldozni s a jeles nevelőintézet iránt érzett hálánkat akarjuk legalább részben leróni, másrészt azt akarjuk, hogy a Szvorényi József áldó jobbja még a síron túlról is útmutatója legyen az ifjúságnak. Hogy tehát a Szvorényi József munkás életének áldásos emléke így is fenmaradjon és hogy a ciszt. rend egri kath. főgimnáziumának leendő tanítványai előtt a mes­terek iránt érzett hála mindig tiszteletreméltó és kedves legyen: e két alapítványunk címében is kifejezést adunk annak, hogy a „volt tanít­ványok“ kegyelete gyűjtötte össze. E két alapítványról részletesen a következőkben intézkedünk: A) 1. „Néhai Szvorényi József tanítványainak alapítványa egy em- lékdijra.“ E címen letétbe helyezünk 10,000 korona, azaz Tízezer korona névértékű, 4%-os magyar koronajáradék-kötvényt a ciszt. rend egri kath. főgimnáziumának igazgatójánál, akit — és akinek mindenkori utódát — az alap kezelésére is felkérünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom