Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909

Tartalomjegyzék

82 Továbbá a nm. vall. és közokt. in. kir. minisztérium három, a Franklin -Társulat könyvkiadóhivatala pedig harminc kisebb- nagyobb munkát küldött jutalmul jó magaviseletű és szorgalmas tanulók számára; e könyvjutalmakban a következők részesültek: Kiss Péter, Magúin Adorján Vili., Bőhm Dezső, Fuchs József, Horváth Dénes, Mudri István, Tornay János, Tóth Szaniszló VII., Alpári Imre, Szabó Mihály, Szőllősy Alfréd VI., Gibás József, Hódi Álmos, Markus János, Rubóczky Ferenc V.; Herczog Imre, Kelemen András, Melcher Bertalan, Róter Ferenc IV., Beznák László, Bulyovcsich Alajos, Burde László, Tolvay Tibor III., Szabó Imre, Szepessy Zoltán II., Virágh Kálmán és Pillér György I. oszt. tanulók. Végül Csekó Gábor prépost-kanonok úr ő nagysága jótétemé­nyeinek számát még azzal is növelte, hogy huszonöt szegénysorsú, szorgalmas és jómagaviseletű tanulónak az egész év folyamán járatta a Zászlónk c. ifjúsági lapot. Özv. Samassa János né úrnő őnagy- sága pedig magyar és francia folyóiratokat ajándékozott az ifjúságnak. C) Segélyezettek. I. Pénzbeli segéllyel: Főmagasságú és főtisztelendő Samassa József dr. bíbornok-érsek úrtól 400 K-val: Hamar József II., Bozzay Sándor III. oszt. t.; 200 K-val: Holik Sámuel V. oszt. t.; 140 K-val: Hütter Lajos VI. oszt. t.; 100 K-val: Hamar Jenő III. oszt. t. — 1240 K. Mélt. és főt. Szmrecsányi Lajos félsz, püspök úrtól 120 K-val: Holik Sámuel V. oszt. t. — 120 K. Nagys. és főt. Katinszky Gyula prépost-kanonok úrtól 240 K- val: Dömötör István II. oszt. t., 120 K-val: Molnár Gyula III. oszt. t., 60 K-val: Fehér Gyula II., Fejér Ernő VII. oszt. t. — 480 K. Nagys. és főt. Böhm János dr. prépost-kanonok úrtól 100 K-val: Tóth József III. oszt. t. — 100 K. Nagys. és főt. Csekó Gábor prépost-kanonok úrtól 100 K-val: Fehér Gyula II. oszt. t. — 100 K. Nagys. és főt. Dutkay Pál apát-kanonok úrtól 400 K-val: Bacskay István III. oszt. t. — 400 K. Nagys. és főt. Demkó György dr. prépost-kanonok úrtól 400 K-val: Szabó Ferenc, Tobákos János II. oszt. t., 240 K-val: Gersi Károly II. oszt. t., 50 K-val: Fehér Gyula IL, Suba Pál III. oszt. t.; továbbá 200 K-val a tanári testület kijelölésére azon célból, hogy ez összeg egyetemi tanulmányainak megkezdéséhez segélyül szolgáljon: Markus Béla VIII. o. t. — 1340 K. Nagys. és főt. Koncz Menyhért prépost-kanonok úrtól 300 K-val: Pásztor Mihály IV. oszt. t. — 300 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom