Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
44 tevő intenzív voltát tekintsük, míg egyfelől nagy anyagi áldozatot kíván a szülőtől, másfelől arra való tehetséget s nemcsak az iskolai bizonyítványban feltüntetett, hanem valóban is meglevő tudást tételez fel a gyermek részéről. Két kérdésre kell tehát minden szülőnek a maga és gyermeke érdekében megnyugtató feleletet adnia, mielőtt a gimnázium vagy reáliskola küszöbét átlépné. Az egyik: „Vájjon képes leszek-e fiamat nyolc éven keresztül minden külső segítség nélkül, a magam erejéből taníttatni, neveltetni?“ A másik: „Vájjon képes lesz-e a fiam tehetségével és tudásával eleget tenni azon követelményeknek, melyeket a középiskola állít eléje?“ Amarra vonatkozólag megjegyzem, hogy a később esetleg nyerhető külső segítség a szerencse, tehát a véletlen adománya. Erre a véletlen szerencsére egy életet nem lehet építeni, a puszta reményt vagy vágyat tőkének nem lehet tekinteni. S hogy e kérdéssel valóban számot kell vetnie a szülőnek, ha fia jövőjét tervszerűen akarja biztosítani, csak egyet-mást, ami úgy hamarjában jut eszembe, említek fel. A szellemi munka sikeres végzéséhez szükséges egészséges táplálék, a tandíj, a könyv és, ha szegényes is, valamennyire mégis csak tisztességesebb ruházat, mint aminő a mezőn vagy a műhelyben megjárná, aztán egyéb aprós iskolai kiadás sok-sok, egyik-másik szülőre szinte elviselhetetlen terhet ró. Volt eset rá, én is tudok ilyenről, még pedig nem is egyről, hogy a helyét egyébként megállni képes tanuló megkezdett tanulmányait az anyagiakban való szükség következtében szárnyaszegetten valóban abbahagyta, vagy abbahagyta volna, ha az igazgató s a tanári kar közbenjárására jószívű emberek nem gondoskodtak volna a tovább tanulás anyagi feltételeiről. Efajta áldozatos jótéteményekben városunkban nincs hiány s ezek meg is termik gyümölcsüket, ha valóban kiváló tehetségek javára szolgálnak. De az ilyenek csak kivételek, a többség anyagi támogatásra nem igen érdemes. S ezeknek szülői, kik magok is csak szűkösen élnek, mégis erőszakolják tehetségtelen s hanyag gyermekeiket a tanulásra, holott otthon, az eke szarva mellett vagy a műhelyben, azonkívül hogy a rájok fordított kiadásoknak hamarosan hasznát is látnák, magoknak jóval kisebb megerőltetésével nevelhetnék s úgy lelki mint anyagi tekintetben nagyobb boldogságra és megelégedésre vezethetnék őket. Ne értsen félre senki sem. Mi tanárok egyenlő mértékkel mérünk s egyként szeretjük a szegény vagy gazdag gyermeket, de nem habozom kimondani, hogy jobban szeretem a kérges kezű földmívest vagy iparost, mint a félben maradt, magával és anyagi helyzetével elégedetlen s jobb sorsra érdemes úgynevezett „intelligens“ proletárt. Pedig az olyan tanulók, akik akár az anyagi, akár a szellemi szegénység miatt idő előtt kénytelenek abbahagyni középiskolai tanulmányukat, rendszerint ezen „kaszt“ tagjainak számát szaporítják. Mert úgy szokott lenni a dolog, hogy az efajta, nem középiskolába való
