Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
39 nyelvtan tanításakor nem tesz egyebet, mint a megkezdett munkát újabb cél, a grammatikai cél, érdekében tovább folytatja egyazon eljárással, az induktív eljárással. Ez annyit jelent, hogy a grammatika tanítását nem fogja külön könyvből elnevezésekkel (alany, állítmány; főnév, ige stb.) és szabályokkal, definíciókkal kezdeni, ami öröklött s még mindig nagyon divatos gyakorlat, s nem fog a növendékkel ránézve értelmetlen, a tudás szempontjából meg teljesen értéktelen fogalmakat vagy logikai meghatározásokat bemagoltatni — ez utóbbit még a középiskola is csak az év végén engedi meg a nyelvtan összefoglalásául — hanem a tárgyalt és jól megértett olvasmány helyesen csoportosított példáin fogja megfigyeltetni a nyelvi jelenségeket. Az összetartozó példák egyfélesége maga rávezeti a gyerekeket az absztrakcióra, melynek aztán, de csak ekkor, sokszor ismételt gyakorlat után, nevet is adhat. Vagyis, hogy példában szóljak, ha én a főnevet akarom megismertetni tanítványaimmal, nem azon kezdem a tanítást, hogy „a főnév élő lénynek, élettelen tárgynak vagy gondolati dolognak a neve“, hanem az olvasmányból összegyüjtetem előbb az élő lényt jelölő szavakat, azután az élettelen tárgyak neveit s végül a gondolati dolgokat. Az ekként csoportositott neveket közös tulajdonságaik alapján megfigyeltetem s csak eféle többszörös eljárás után mondom meg a közös sajátságok alapján összetartozók grammatikai nevét. S az egyik nyelvtényről addig nem megyek át a másik felfedezésére, míg az elsőt újabb és újabb, de folyton egy nyomon haladó eljárással teljesen be nem gyakoroltam, lépésről-lépésre szélesbülő utat hagyva a növendékek öntevékenységének. Igaz, hogy ez nagyon fáradságos munka, de annál biztosabb és, mi fő, maradandó eredményű; mert ezzel a nyelvjelenségeket nem egyedül a memoria többé kevésbbé tökéletes megtartó erejére bízzuk, hanem a nyelv érzékkörébe vonjuk be. S ha ez a tanítási mód tervszerű is egyúttal, az egész nyelvtant könnyű szerrel felépíttethetjük a gyerekekkel, kiindulva egy-egy beszédszakasz — mondat — szavainak legkisebb eleméből, a hangból, egészen az egyszerű bővített mondatig, amennyi nyelvtani anyagot a népiskolai Tanterv a IV. osztály számára előír, s amennyivel a középiskola I. osztálya túlon-túl megelégszik. Ennek aztán az lesz az eredménye, hogy a tanulók, mikor a gim^ názium első osztályába belépnek, tudni fognak helyesen Írni, s ha nem is fognak „magas“ logikai definiciókat recitálni, érezni fogják a jelentésbeli különbséget a név- és igefogalom, a főnév, melléknév, számnév; cselekvő, szenvedő és míveltető ige; a jelentő, feltételes és felszólító mód; a jelen, múlt és jövő idő; egyes- és többesszám stb. között. S ha a különbség megérzése mellett, mert ez a fődolog, még meg is tudják nevezni az egy kategóriába tartozókat, annál jobb; csak az a kívánatos, hogy a grammatikai műszavak használatában is meg legyen az egyformaság a két iskola között, mert különben a zavar könnyen meghiúsíthatja az elemi iskola munkájának szép eredményét. Ennek is
