Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
volt, az ifjúság énekkara, Küzdi Aurél r. tanár vezetése alatt, az ünnephez alkalmazott betétekkel fgy chorál-misét adott elő. Az osztályfőnökök már az előző napon elrendezték osztályaikat, megadták a tanulóknak a szükséges utasításokat, kiosztották köztök az akkorra kinyomtatott órarendet és megtartották a szokásos könyvvizsgálatot A tanév megnyitásának egyik mozzanata volt szeptember 7-én az intézeti rendtartás és fegyelmi szabályok ünnepélyes felolvasása, melyet az igazgató az alkalomnak megfelelő beszéddel kísért. 5. Valláserkölcsi élet, fegyelem. Jellegénél és két századot jóval meghaladó hagyományainál fogva a vallástant, melyből a tanuló ifjúságnak földi életét irányító és örök életét biztosító katli. keresztény meggyőződést kell merítenie, nem tekintheti az intézet pusztán csak egy tantárgynak és nem elégedhetik meg annyival, hogy a vallás tanítását egyedül a vallástani órákra, gyakorlását pedig csupán a templomra szorítsa, hanem összes tevékenységét arra igyekszik irányítani, hogy, amint maga kezdettől fogva a keresztény magyar szellem szolgálatában áll, ez a szellem növendékeinek lelkében is gyökeret verjen s élete későbbi szakaiban virágzásra és gyümölcsözésre jusson. Ez okból nem mulaszt el egyetlen kínálkozó alkalmat sem, hogy növendékeit a kath. keresztény meggyőződés erőforrásaival megismertesse s ezúton az ellenkező vélekedésekkel való sikeres küzdelmekre tőle telhetőleg megerősítse. — Magát a szorosabb értelemben vett vallásgyakorlást illetőleg a tanulók azonfelül, hogy vasárnapokon és ünnepeken reggel 8 órakor szent misét s utána szent beszédet hallgattak, a hidegebb időszakot kivéve hétköznap is jelen voltak a 71/2 órai szent misén s alatta, mindenkor vegyes karban, orgonakísérettel, az egyházi időnek és alkalomnak megfelelő magyar vagy latin egyházi énekeket zengedeztek, az előadásokat imádsággal kezdték és végezték s a déli harangszóra elmondták az angyali üdvözletét. A kath. keresztény kegyelet ébrentartására egy-egy requiemet tartott az intézet október 6-án az aradi vértanúknak, 20—22-én az intézet elhunyt jótevőinek, tanárainak és tanítványainak, november 2-án a megholt híveknek, március 14-én I. b. Rákóczy Géza VIII. oszt. tanulónak s ápril 8-án a félszáz évvel ezelőtt elhunyt Széchenyi Istvánnak lelke üdvéért. Az utóbbi három alkalmon kívül, mikor t. i. nagy requiem tartatott, ünnepélyes nagymiséje volt a tanuló ifjúságnak a tanév megnyitásakor, Szent Imre magyar kir. herceg ünnepén, az intézet kegyurának neve napján, karácsony, husvét és pünkösd napján, Szent Alajos ünnepén és a tanév bezárásakor. Ez ünnepélyes misék, melyek alatt az ifjúsági énekkar Küzdi Aurél tanár vezetése alatt régi magyar énekekkel vegyest válogatott miserészeket vagy egy-egy chorál-misét szokott előadni, évek sora óta kiváló alkalmakul szolgálnak arra is, hogy a hivő közönséget szintúgy, mint a tanuló ifjúságot a X. Pius pápa rendeletére eredeti