Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
7 kar megválasztott. Tevékeny részt vett 1854-től két éven át, a Helytartótanács felszólítására, az akadémia tudományos műszótárának szerkesztésében, s nem kis segítségére volt Tárkányinak, 1849-től testi-lelki barátjának, a Káldy-féle bibliafordítás átdolgozásában meg nagyhírű Egyházi Énektárának összeállításában gazdag nyelvtudományi ismereteivel és finom műérzékével. Mert még egri papnövendék korában fölkeltette figyelmét az anyai palóc meg a tiszai szóejtés közt levő különbség, s még jobban az első nagyobb utazása közben hallott dunántúli szóejtésnek mindkét előbbitől nagyban elütő sajátossága. Ekkor ébredt fel benne a nyelvészkedö hajlam, valamint a nép ajkán megfigyelt szebbnél-szebb tősgyökeres szólások és közmondások gyűjtésének szenvedélye; s mikor, már mint fiatal tanár, hozzájok juthatott a maiakhoz képest akkor még csekély számú régi magyar nyelvemlékekhez, ezekben s régi meg újabb íróink műveiben felkutatta nyelvünk eredeti tiszta, sajátos és választékos kifejezéseit. Nyelvismerete ezúton lett teljessé, nyelvérzéke öntudatossá, beszéd- és írásmódja választékossá s a magyar nyelv iránt való szeretete szinte rajongóvá. Mind e kiválósága akadémiai székfoglalójában nyilatkozott meg először igazán, mellyel a közmondásokban és a példabeszédekben rejtődző népszellemet földerítette. Koszorús pályamunkája után főleg ez a székfoglalója szerezte meg neki az akkori tekintélyeknek, Vörösmartynak, Czuczor- nak, Toldy Ferencnek, Kazinczy Gábornak s legkivált Szemere Pálnak azt a gyöngéd benső barátságát, minőről a mi időnk írói, az individualizmusnak e sivár világában még csak álmodni sem tudnak. Nagy tudásán és a magyar nyelv iránt való rajongó szeretetén kívül ennek a fiatal kora miatt rá nézve igen megtisztelő barátságnak is része volt abban, hogy rendes tanári elfoglaltsága mellett annyi időt és erőt tudott áldozni arra, hogy a magyar nyelv és irodalom tanításának ügyét előbbre vigye. Úgy hálálta meg a nagyobbak barátságát, hogy munkálkodásával is törekedett azt megérdemelni: 1851-ben kiadja Ékesszólástanát, mely, az akkori minisztériumtól ajánlva, középiskoláinkban harmadfél évtizeden át szinte versenytárs nélkül uralkodott. Utána be sem fejezi még négy kötetnyi híres olvasókönyvét, melynek összeállítására 1853-ban a minisztérium felszólítására vállalkozott, mikor ugyancsak a minisztériumból újabb felszólítás érkezik hozzá, hogy, amire a hiányos nyelvtani oktatás miatt égető szükség van, írjon oly magyar nyelvtant, mely az új tanterv utasításai mellett a magyar nyelv szellemének is megfelel. Egyéb megbízásai miatt csak 1861-ben készült el vele, de oly könyvet adott benne a tanárvilág kezébe, hogy az 1866-iki országos tanügyi értekezleten, melynek Eötvös József miniszter utasítása szerint az új tanterv követésénél használható I. osztályi tankönyveket is ki kellett jelölnie, csupán ennek az iskola szükségeihez alkalmazott 1863-iki kisebb kiadására nézve
