Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
8 Jellemzőbbet Jókairól alig mondhatunk, mint amit azt hiszem, mindnyájan konstatáltunk már, legalább is maguukban: legtöbb regényét nem lehet letenni. Legalább is kellemetlenül érint bennünket, ha az olvasást bármi okból abban kell hagynunk. Nemcsak a tárgy azon tulajdonságának következménye ez, amelyet e szóval jelzünk: érdekes. Nem, ez magában véve még nem volna elegendő. Elsősorban az előadás módja fogja meg, szinte azt mondhatnók: ejti tőrbe lelkünket. Ne feledjük el, amit az imént mondottunk: Jókai közönsége nagyobbrészt azokból telik ki, akik vagy éveik számára nézve is, de lelkűkben még mindenesetre fiatalok. Előadásmódja azoknak az igényeit elégíti ki, akik az olvasás okozta gyönyörűséggel a mélyebb gondolkodást összeegyeztetni egyáltalán nem tudják; akik kizárólag csak élvezni, kellemesen szórakozni akarnak, mikor olvasnak; akik a komolyabb gondolkodást a mindennapi élet nehéz munkájának tartják és épen ennek terhei elől menekülnek hosszabb-rövidebb időre a képzelet mesés világába. Talán egyáltalán nem is tudnak, vagy legalább is mikor olvasnak, nem akarnak, mert nem szeretnek mélyebben gondolkodni. És Jókai ennek az ő igazi közönségének mesél, a szó szoros értelmében mesél, kifogyhatatlan kedvvel, menten minden nehezebb szellemi munkát kívánó okoskodástól. Hogy ezt a tulajdonságát igazán megérthessük és méltányolni tudjuk, gondoljunk csak más nagy regényírók példájára. Ha valaki Eötvös József báró regényeit olvasta, — nem értem épen a gondolatok nagy költeményét, a Karthauzit, hanem pl. A falu jegyzőjét, — az tudja, hogy hogyan akad meg lépten-nyomon az elbeszélés, hogyan tartóztatják fel a közbeszőtt gondolatok, reflexiók, amelyeket egyes fel-felbukkanó jelenségekhez fűz a költő. Komolyabb olvasó ezekben gyönyörűségét találhatja; a tapasztalás gazdag bányájából napfényre került drága kincseknek tekinti, s ezért többször is elolvassa őket; szépségükön, mélységükön feledi elméjét, s szinte alig törődik azzal, hogy hogyan foly tovább az esemény, mi lesz a szóban forgó személyek sorsa. Felületesebb, csak szórakozni vágyó olvasó ellenben az ilyen helyeket egyszerűen átlapozza, s azt keresi, hogy hol zökken vissza ismét medrébe az elbeszélés. Eötvösnél még épenséggel ezt meg lehet tenni, mert eszmélkedései különválnak az események fonalától. Neki tehát, ha tán elvétve is, de mégis csak akad olvasója. Azonban Kemény Zsigmoud báró például már nagyobb mellőztetésben részesül, mert az ő gondolatai, reflexiói teljesen beleolvadnak az elbeszélő részletekbe, teljesen a helyzetek, a jellemek megvilágítására szolgálnak. Az olvasmány nehéz részét tehát nála már nem lehet egyszerűen különválasztani a könnyebbtől: nehéz az, gondolkodást, szellemi megerőltetést kíván elejétől végig. Jókai regényei könnyű olvasmányok mindig. Nála átlapozni való részletek nincsenek. Elbeszélésének kellemes folyása akadályokba nem ütközik
