Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
15 hozzá ad a mi fantáziánk, amit hozzá képzelünk. Nagyon érthető és tanulságos e tekintetben a színpad vászonból készült világának példája. Azok a dekorációk, amelyek estéli világításnál oly tökéletesen varázsolnak szemeink elé erdőt, falút, várost, fényben pompázó királyi palotát, tulajdonképen roppant durván mázolt festmények, közelről alig lehet kivennünk, hogy mit is akarnak ábrázolni. Nincs is egyéb szerepük, mint az, hogy mikor este felgördül a függöny és mi feszült figyelemmel tekintünk a színpadon történendők elé, működésbe hozzák képzelőtehetségünket. Ez azután a maga utolérhetetlen művészetével kipótolja hiányaikat, az odavetett festékfoltokból erdők lombjait, kertek virágait, fényes csarnokok cirádáit alkotván meg szebben, tökéletesebben, mint arra művész ecsetje képes volna. Többé-kevésbbé nemcsak a színpad festett világával vagyunk mi így, de azzal a világgal is, amelyben élünk és mozgunk. És hogy valaki például szinte rajongással tud magasztalni egy személyt vagy tárgyat, míg azt mások esetleg tán figyelemreméltónak alig tartják, mi egyébben találhatjuk ennek igazabb magyarázatát, mint a fantázia szépítő munkájában, amelyet egyik embernél valakinek vagy valaminek szemlélete — ki tudja, miért? tán megmagyarázhatatlan vonzódás, rokonszenv következtében, — nagyobb mértékben indított meg, mint a másiknál. De ha a fantáziának ezen idealizáló, eszményítő működése tán nem oly szembeszökő, gondoljunk csak az emlékezetre, amely képesekké tesz bennünket, hogy lelkűnkben felújítsuk, újra meg újra átéljük a múltat; magunk előtt lássuk egészen híven azokat, akiket idő vagy tér, — lehet, hogy már a temető, — elválaszt tőlünk; ott legyünk, ahol valaha szívesen voltunk s ahova tán hiába vágyódunk újból vissza; lássuk a vidéket, amelynek minden fáját, minden bokrát, úgyszólván minden göröngyét ismerjük. Ha ezt meggondoljuk, nem kell-e belátnunk, hogy milyen szegények volnánk a fantázia nélkül, amely a múlt emlékeinek felújításával sokszor képes megaranyozni a sivár jelent és amely Madách nagy költeményében, az Ember Tragédiájában, képessé teszi a nagy álmodozót, Platont, hogy még borsón térdelve is szépeket álmodjék s feledje a lét sanyarúságát ? És ez a lelki képességünk, ha szabadjára eresztjük, nemcsak visszaidéz, hanem teremt is. Szeszélyesen alakítja, csoportosítja a valóságból vett elemeket, különösen ha lerázza fékét, a józan ész uralmát. Gondoljunk csak az álomra, amikor értelmünk elszunnyad és fantáziánk, meglopva ezen pillanatokat, még elevenebben működik, mint ébrenlét idején. Hogyan kigúnyolja ilyenkor a valóságot! Sokszor olyan dolgokat produkál, amelyeken, mikor felébredünk, alig vész el csudálkozásunk. Mikor ébren vagyunk, józan eszüuk többé-kevésbbé érezteti korlátozó hatalmát, lenyűgözi fantáziánkat. Túl az ifjúság forrongó korán, ez mindig nagyobb mértékben történik meg. Fiatal korban azonban nagyon gyakran vereséget szenved, háttérbe szőrűi az értelem. Ha épen maga
