Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
12 Ha a legutóbb olvasott két részlet egybevetésénél teljesen elvo- natkozuuk a hangulatbeli különbségektől, Jókai páratlan humorától, el a stilus és nyelvbeli sajátságoktól, melyek a fejlődésnek magasabb fokán tüntetik fel az újabb írót, mint a régit, — mondom, ha mindezektől elvonatkozva kizárólag csak a módot vesszük tekintetbe, ahogyan elénk állítja alakjait az író, lehetetlen észre nem vennünk: melyik könnyíti meg közülök jobban képzeletünk munkáját, melyik köti le jobban érdeklődésünket. Vannak Jókainak lapjai, amelyeken szinte gyerekesen naiv tud lenni, teljesen bele tud helyezkedni az egyszerűbb lelkek kedély- és képzeletvilágába anélkül, hogy — ami ily esetekben igazán ritkaság- számba mehet, — veszitene természetességéből és aifektáció színét viselné magán előadása. De ehhez mindjárt mást is hozzáadok: Jókai előadásmódja törte meg az utat nálunk a tekintetben is, hogy hogyan kell a léhaságot szeretetreméltó, behízelgő formába öltöztetni, sőt hogyan kell mélyebb erkölcsi érdekeket sértő dolgokat is úgy takargatni, leplezgetni, virtuozitással öltöztetni ártatlan szavakba, hogy akár fiatal lányok is elolvashassák. Fordulnak bizony elő ő nála, nagyon jól tudjuk, olyan dolgok is, mint akár a tűzzel-vassal üldözött francia naturalista regényekben, a különbség csak az előadás módjában van: nála nem olyan visszataszítóan, nem olyan nyersen vannak feltüntetve, mint azokban. Valljuk meg, hogy akadunk bizony mi nála elég gyakran oly dolgokra, amik fiatal lelkekre nézve nemcsak hogy nem épületesek, de határozottan veszélyt rejtenek. Ilyenkor az a vonzó kedélyesség, az a csillogó lepel, amelybe a nagy költő előadása takargatja az ilyesmit, eszünkbe juttatja a báránybőrbe öltözött farkast, vagy a cukorral bevont mérget. E tekintetben tehát nagyon elkel egy kis válogatás még jobb regényei között is, amikor olyanoknak kezébe akarunk olvasmányt adui, akiknek erkölcsi biztonságáért felelősek vagyunk. Egyébként azután előadásmódjának jellemzését nem fejezhetem be csattanósabban, mint Gyulai Pál jellemző szavaival, amelyek szerint Jókai „könnyedén lebeg az elbeszélés folyamának kanyarulatain, melyeket nem tartóztat fel a reflexiók tömege s hol rohamosan, hol csendesen hömpölyögve halad tovább s nyit meg egy-egy újabb völgyet, de ritkán árad ki vagy sülyed posványba.“ Az eddig elmondottakkal legszorosabb kapcsolatban van a nyelv szempoutja, amelyről tehát a teljesség kedvéért szintén el kell egyet- mást mondanom. Jókai nyelve legtöbb, különösen régibb alkotásában jellemzetes és magyaros. És ez is nagy. dolog. E tekintetben Jókai felülmúlja mindazokat, akik mint nagy regényírók ismeretesek irodalmunk történetében. Hogy egyetlen versenytársa, Jósika rovására olyan gyorsan emelkedett a népszerűségben, azt egyrészt annak is köszönhette, hogy ment volt amaz idegenszerűségektől, melyekre Jósi
