Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1902

Tartalomjegyzék

117 egyházmegyei áldozópap s nyug. érseki tanítóképző intézeti tanárnak, temetésén s másnap az intézet templomában a lelke üdvéért tartott ünnepélyes gyászmisén. — Nagyheti szentgyakorlatait, a tanári testü­lettel együtt, ápril 3—5. napjain tartotta a tanluó ifjúság s ekkor, vala­mint Mária nevenapjára, szent Imre herczeg ünnepén, karácsonyra és szent Alajos ünnepén az összes katli. növendékség meggyónt és áldozott; de voltak számosán, főkép a Mária-kongregáczió tagjai közül, kik a szent gyónás és áldozás szentségéhez a köteles alkalmakon kívül is töbször hozzájárultak. A Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária-kongregáczió az érsek-főpásztor s az intézet kegyurának, a zirczi apátnak, védelme és a főkáptalan pártfogása alatt működött vallásos czélja elérésére, tagjainak az isteni félelemben való megszilárdítására. Gyűlésein imád­ság, ének, lelki olvasmány, szavalat és szentbeszéd szolgált a tagok buzdítására. A kongregáczió tagjainak száma nyol ez van három volt. Az új jelentkezők ünnepélyes felvételének szertartását ft. Katinszky Gyula prépost-kanonok úr ő nsga végezte június 7-én az intézet templomában, az összes kath. tanuló ifjúság és nagyszámú ajtatos érdeklődő jelenlétében. A kongregáczió elnöke dr. Markovits Bálint tauár volt, tisztviselői pedig a következők voltak: felügyelő: G ő c z e Elemér VIII., segédfelügyelők: Ádámffy Elek és Dálnoky- Nagy Zoltán VIII., titkár: Altorjay Sándor VII., felolvasó: Tóth Balázs VI., orgonista: Láng József Vili., pénztáros: Kállay Miklós VIII., kápolnaőr: Hümpfner Tibor VII., a jelöl­tek mestere: Markovich Miklós V., ajtóőr: Puchlin István IV., tanácsosok : Martinovich László Vili., Kovács Géza VI., Kosa Kálmán V., Nyireő István IV., Turtsányi Ambrus III. oszt. tanulók. — A kongregáczió egész évi működéséről részletesen külön füzet, az értesítő, szól. A mi magát az iskolai fegyelmet illeti, erre nézve az intézet állapota a tanév egész folyamán megnyugtató volt. Kisebb jelentőségű botlások és kihágások, melyek inkább a gyermekkorral járó könnyelmű­ségnek és meggondolatlanságnak, vagy a házi környezet befolyásának tudhatok és tudandók be, ily nagy számú tanuló ifjúság közt egy egész év folyamán szinte elmaradhatatlanok; sőt nem valószínűtlen, hogy a nagy számban akadtak olyanok is, kik, a szorosabb fegyelem­nek és a szigorúbb erkölcsiségnek épen nem kedvező társadalmi irány láttára, a házi körben és, a házi felügyeletnek itt-ott bizony nagy elégtelensége miatt, azon kívül is követhettek el fegyelmi vagy épen erkölcsi kihágásokat is, melyek kitudása a tanári testületnek némely szülők és főkép szállásadók titkolódzása vagy épen palástolgatása miatt nem állt módjában; de mégis örömmel jegyezzük meg, hogy a házi fegyelem itt-ott nemcsak a szülői háznál, hanem a szállásadóknál is

Next

/
Oldalképek
Tartalom