Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901
64 „hogy az egri főgymnasium helyreállítási költségeire a cistercita rend törzsvagyonából, visszatérítés kötelezettsége nélkül, 120.000 forint felhasz- náltassék, azonban oly kötelezettséggel, hogy az építkezési költségeknek a 120.000 forintot meghaladó és a bemutatott költségvetésben 29.823 forint 21 krajczárral előirányzott része, valamint az építkezés folyamán netán még előálló több kiadás, a rend folyó jövedelméből lesz födözendő, fölhatalmazván egyidejűleg vallás- és közoktatásügyi miniszterét, hogy a szóban forgó összeget a rend törzstőkéiből annak idején kiutalványozhassa“.1 A zirczi apát deczember 5-én már felszólította Alpárt, „hogy, az előleges értekezésök alkalmával megállapított elvek szerint az 1898. május 9-én benyújtott tervezet alapján a minisztériumtól beiktatott módosítások figyelembe vételével, az építés végleges terveinek kidolgozásához haladéktalanul fogjon hozzá, a munkák biztosítása végett hirdessen nyilvános pályázatot, az építő-bizottsággal együttesen mindent jól meghányva-vetve, a szerződések megkötése után az építést haladéktalanul indítsa meg s a különféle munkák szolidságára és kellő időben elkészülésére ügyeljen fel úgy, hogy a teljesen kész főgymnasium 1901. szeptember 1-jén a közhasználatnak átadható legyen.“ Ugyanazon a napon a tanári testületből megbizott öt tagot, hogy, mint építőbizottság, Alpárral az építkezésre vonatkozó összes ügyeket mindenkor előlegesen letárgyalva, az építkezést a rend érdekében ellenőrizze, őt pedig az értekezletek eredményéről s minden fontosabb dologról idejében értesítse, hogy a netalán szükséges utólagos intézkedéseket írásban, vagy, ha épen személyes megjelenésére lenne szükség, élőszóval is megtehesse. A ministeri leiratban is kikötött nyilvános árlejtést az építőbizottság, a pályázatnak szabályszerű kihirdetése után, Alpár helyettesének, Orth Ambrus építész mérnöknek, közbejöttével 1900. február 17-én tartotta meg; az ajánlattevők kiválasztása, Alpár javaslata szerint, márczius 2-án ment végbe, 5-én Budapesten felhatalmazta Alpárt a zirczi apát az elfogadott vállalkozókkal való szerződések megkötésére, s ezzel az építkezésnek sok viszontagságon átment ügye valahára mégis dűlőre jutott. Az építés rontással kezdődött. 1900. márczius 18-án a díszkert vaskapuja mögött a két sudár fenyőt az előrész többi fáival és díszbokraival együtt kivágták s másnap a vasrácsos kerítést lebontották. A szükség kívánta úgy, hogy előbb a konvent keleti szárnyát építsék fel, mert a gymnasium-épiilet a nyugati szárnyat egész hosszában el volt foglalandó; azért ennek addig házi szükségletekre szolgált helyiségeiből az iskolai szünet alatt mindent az új épületbe kellett áttele1 Wlassios minister leirata a zirczi apáthoz 1899. nov. 11.