Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901
30 fedezésére szolgált gyógyszertáron kívül az 1777-ben kötött szerződés, valamint az ezt megerősítő 1784-iki diploma alapján, a jezsuiták után maradt hat darab — összesen mintegy háromszáz kapás — szőlőt, a Barkóczy püspöktől ajándékozott gazdasági kertet és a gymnasium- épűlet mögötti házat is megkapták, s akkor az összes épületek még elég jó karban voltak és, az egy könyvtáron kívül,1 valamelyes felszerelésük is volt. Mégis már akkor, hogy a wellehrádi apátság megszűnt, arra gondoltak, hogy, ha konventjök az anya-kolostor sorsára nem jutna, szükségkép valamely magyarországi cistercita apátsághoz kell csatlakoznak. Azért, mikor II. József halála után elidegenített javaik és jogaik visszaszerzése végett az országgyűléshez fordultak, egyúttal azt is kérték, hogy a pilis-pásztói apátság a talán legközelebb választandó zirczi vagy szentgotthárdi apátnak rendeltessék alája. Most is ez volt nézetök és óhajtásuk, annál inkább, mert a pilis-pásztói aprós birtokdarabokon kívül, melyek a bérlők tizenöt évi rablógazdálkodása után nagyon siralmas állapotban voltak, másra semmire nem támaszkodhattak. A templom jövedelmező gyógyszertárát, a Barkóczytól ajándékozott házat és a háromszáz kapás szőlőt a kormány még 1787-ben eladatta, a templom értékes kincsei: a sok arany-ezüst kehely, a drága szentségtartó, a hat darab — összesen 126 font súlyú — ezüst gyertyatartó, hadi költségekre mentek; templom, kolostor, gymnasium kívül-belül, tetőtől talpig megújításra várt. Figyelmeztették is erre a kormányt és kérték, hogy addig is, míg a zirczi apátságnak önállósítása előreláthatólag bekövetkezik, a pilis-pásztói apátságot a király csak perjellel kormányoztassa. A király máskép határozott; azt akarta, hogy, ha majd a zirczi apátság ügye végleges elintézés alá kerül, Magyarországon a cistercita rendnek akkor már magyar apátja legyen. Az 1802. április 25-iki kir. rendelet kötelességükké tette hát az egri konvent tagjainak, hogy haladéktalanul gyűljenek össze Egerben és magok közül kir. kinevezés végett szabályzatuknak megfelelőleg három jelöltet válaszszanak és terjeszszenek fel. A kinevező diploma a visszaállítóval egy napon, 1802. június 25-én, kelt.2 A király Schumann Teofilt emelte az apáti székbe s ezzel az egri gymnasium sorsa végleg el volt intézve. A visszaállítás ugyanis kettős kötelezettséggel járt: egyik az volt, hogy a pilis-pásztói apát a birtokán levő parokhiákat alkalmas lelkészekkel a vallásalap minden megterheltetése nélkül köteles ellátni; a másik, hogy az egri gymnasiumot az apátság jövedelméből annyi alkal1 A jezsuiták könyvtárának nagyobb és értékesebb részét a helytartótanács mindjárt 1773-után felvitette Budára; a mi részt 1777-ben a eistereitáknak átadott, azt ők, mikor egri konventjök megalakult, a Pásztón megszűnt konventnek Egerbe áthozott könyveihez csatolták és a szükséghez meg tehetségökhöz képest gyarapították. 1787-ben a eisteroiták könyvtárának értékesebb része is Budára került. * Mindkettőnek eredetije az egri konvent levéltárában.