Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900
Tartalomjegyzék
84 gyóntatói, bizalmas emberei. Mindenütt ott vannak, mint egykor a ferenczesek, az egyház és társadalom szolgálatára, lehet látni köztük hittérítőt, tudóst, orvost, papot, kereskedőt vitatkozva, oktatva. Ok uralják tudományukkal az egyházi irodalmat, működésűknek hatalmas eszközei: a szószék, gyóntatószék és az iskola. A ferenczesek pedig türelemmel viselik rendjök veszteségeit, „mindazáltal dicsértessék az Úr neve, ki mindent jóra fordít.“ Mélységes bizodalmuk nem rendül meg, haladni törekszenek a haladó korral. Már az 1581. gyöngyösi káptalanban határozatba megy, hogy a szalvatoriánus provinczia ifjait tanulmányokra hires jezsuita iskolákba küldik. Gondoskodnak házi könyvtárakról, vigyáznak a könyvekre és azok pontos jegyzékére, hogy a becses munkák sok kéz között el ne kallódjanak. Korszerű tudományos készültséggel fejlesztik elméjüket, szivüket meg a szerzetesi szabályok szelleme járja át, sűrűén hangoztatják a szükséges szeretetet, az édes béketürést, a megjutalmazó aszkézist. Szebb jövőben bízva, reménykedve találja őket a szathmári béke, mely jól esett a magyar sziveknek, mint viharos tél után az első tavaszi napsugár. Diadalmaskodik ekkor a katholicizmus, mert a hite- hagyott, bűnökbe merült magyarság büntetéseként tekintették a másfélszázados török jármot és csak az ősök hitéhez való ragaszkodásban látták a biztos jövő zálogát. Hálával, elismeréssel adóznak a ferencze- seknek, kik a szomorú időkben nem csüggedtek, hanem izzadva-fázva küzdöttek a hitért és hazáért. De a ferenczesek soha többé nem lelik fel régi nagy befolyásukat, meg kell nyugodniok az idők változásaiba, pusztán a nép papjai, tanítói maradnak, melyre regulájok és főhivatásúk is készti őket. Az alsóbb rendi nép nyelvén leginkább ők tudnak beszélni, Mária- és olvasótársulatokat alapítanak, számos kegyhely és csodatevő kép vonzza a hívőket templomaikba. Innen kezdve a megváltozott viszonyok között a körülményekhez való alkalmazkodással tartják fenn magukat a ferenczesek napjainkig. Kiállották a felvilágosult irodalomnak rájuk mért ostorait, a provin- cziáknak újabb szétdarabolásait, Mária Teréziának a tagok felvételét megszigorító és II. Józsefnek rendjüket eltörlő intézkedéseit. Voltak közöttük, kik bánatos melancholiába merültek és kishitűségükben már- már azt hitték, hogy a polgári feltámadás számukra a halálharangot huzza meg, mert a kolduló szerzet intézményei alól ellenséges kezek kiszedték a fentartó alapot. „Küldetésünk feladatát mi már teljesítettük, befejeztük; a világnak többé — úgy látszik, — nincs ránk szüksége, elhagyatottságunk tanúsítja ezt.“ Voltak, kik a harag viharaiban törtek ki a kolostorokat ócsárlő szabadelvűek ellen, mert ezek „a ferenczeseknek a haza borús és Ínséges napjaiban önzetlenül és becsű-
