Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900
Tartalomjegyzék
73 hirdetett demokratikus áramlat között a küzdelem már IV. Béla korában. A népies mozgalom hatását szépen és érdekesen tünteti fel a pápának és a királynak a zágrábi püspökség betöltéséből eredt vitája. IV. Béla nem tudja elnézni, bogy a pápától kinevezett Timót, a „szolgaság fekélyében fetrengő ember“ emelkedjék az ország egyik előkelő egyházi méltóságára. A demokratikus felfogású IV. Kelemen 1266-ban kelt szép válaszában mintegy a magyar urak dölyfét ostorozva, a ferenczesek módjára védelmezi a szolganép szülöttét. „A min- denségnek bölcs rendezője úgy akarta, hogy az emberek egyforma módon szaporodjanak, egyformán szülessenek, hogy egy égboltozat fedje őket és egyformán örvendjenek az életnek, ügy rendelte, hogy meztelenül lépjenek a világba és meztelenül hagyják el azt“ . . . „Hiába emlegeted a személyek rendjét, ... az Úr előtt nincs személyes tekintet. Neki nem áll útjában a szolgai származás . . . nem is gyaláz meg téged a szegény ember, ha jobb vagy baloldalon ül, ha nem eredetét nézed, hanem papi méltóságát, ha megemlékezel a legfőbb királyról, ki asztalának társaiul, helyetteséül, sőt birodalma örököseiül szegény halászokat választott“ ... „A miket szemére hánysz, . . . nem számíthatók be neki, mert nem maga teremtette magát, hanem az Isten; nem is választhatott magának nemes szülőket, nem is az ő bűne, hogy olyanok voltak, minőket Isten adott neki . . .“ „Tudd meg, mi nem mulaszthatjuk el, hogy fel ne öleljük a szegény ember ügyét, ki Istentől reánk van bízva.“ *) Timót ügye győzött. Hazánk azért ezután is hódol a középkori átalános felfogásnak, mely az egyházi életben is tekinté a rendek között fennálló éles világi különbséget. Kétségtelen, hogy a XIII., XIV. században a ferenczes szellem megadja a polgári osztály diadalának erkölcsi alapját és hogy ez időkben nálunk is püspökké lesz több ferenczes, de oda vagy nemesi származásuk, vagy a királyoknak tett kiváló személyi szolgálatuk, a térítési érdemek vagy a pápák kegye juttatá őket és pedig leginkább a rendezetlen vagy heretikusoktól uralt területeken. Az egyház ugyan elvben nem tagadta meg a póroktól főpapi méltóságait, de más volt a meg is okolt hazai felfogás, mely az 1514: 24 tczikkben is felhangzik, mikor a pórlázadásért okolt, alacsony származású Bakócz Tamásra haragvó nemesek boszúból kimondják „parasztból többé főpap nem lehet és ha mégis lenne, tizedet senki sem köteles neki fizetni.“ Miként a királyi családban, úgy a főrangúak között is inkább a ferenczesek vallásos buzgalma hódított, mint a népies irányzatra való törekvés. Főrangú családaink pártolják a koldulórendeket, mert ebben *) Theiner Monn®. I. 261—282. — Szilágyi: „Magyar nemzet története “ II. 620-621.
