Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1899

Tartalomjegyzék

102 a Hevesmegyei agrártakarékpénztár igazgatóságát illik névszerint is felemlítenünk, kik egyes tárgyak tanulásában kiválóbb, vagy általán jó magaviseletökkel és állandó szorgalmokkal társaiknak példaképül szolgáló egy-egy tanulónknak kitüntetésére hosszabb idő óta minden évben beküldik az igazgatósághoz jutalom-adományaikat. Ok és intéze­tünk mindazon jóakarói, kiknek neve értesítőnk lapjait díszíti, fogadják tanuló ifjúságunk nevében is kijelentett hálás köszönetünket! 10. A tanév folytán az intézethez a következő közérdekű hiva­talos iratok érkeztek: 1899. okt. 1. A tanker, kir. főigazgatóság 1310/99. sz. leiratában értesíti az igazgatóságot, hogy a szüreti szünetet illetőleg a vall. és közokt. m. kir. ministeriumtól azt a választ nyerte, hogy a szünetekre nézve a Rendtartás intézkedései mérvadók. 1899. okt. 2. A vall. és közokt. m. kir. ministerium 26368/99. sz. rendelete értelmében a tanker, kir. főigazgatóság 568/99. sz. a. felhívja az igazgatóságot, hogy november 19-én, az Erzsébet-gyász- ünnepen, a tanuló ifjúság közt a „Vakokat gyámolító országos egylet“ actiójának előmozdítására gyűjtést rendezzen. 1899. nov. 29. A tanker, kir. főigazgatóság 1759/99. sz. alatt értesíti az igazgatóságot, hogy a vall. és közokt. m. kir. ministerium 85552/99. sz. rendelete szerint a polgári iskolákból átlépő tanulók mindazon bizonyítványa bekövetelendő, melyekből tanulmányaik menete hitelesen megállapítható. 1900. marcz. 17. 1191/900. sz. a. Az egri érseki hivatal a magyar- országi közpiskolai kath. vallástanítás ügyében a magyar püspöki kar­tól kiadott Tanítási tervet és Utasításokat megküldi. 1900. ápr. 22. A tankerületi kir. főigazgatóság 454/900. sz. a. értesíti az igazgatóságot, hogy a vall. és közokt. m. kir. ministe­rium 25712/900. sz. reneeletével megengedte, hogy az egri kath. fő- gymnasiumban a tanév a megkezdett építkezés miatt június 15-én bezárassék. 1900. május 18. A tanker, kir. főigazgatóság 567/1900. sz. leira­tában az igazgatóságot a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister- től a jövő tanévben a játékdélutánoknak a középiskolák négy alsó osztályában való behozatala iránt kiadott rendelet végrehajtására felszólítja. 11. Vizsgálatok, a tanév bezárása. A VIII. oszt. tanulók osztály vizsgá­latai május hó első felében tartattak meg, vallástani vizsgálatuk nsgos és főtiszt. Zsasskovszky József apát-kanonok úrnak, mint érseki biztosnak, a többi az igazgatónak vagy helyettesének elnöklete alatt. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom