Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1899
Tartalomjegyzék
16 kenő: a nyelvvel bánás művészete, vagyis egyszerűen szólva, annak eszközlése, hogy a nyelv hatalmába kerüljön az ifjúnak. — Vajon hát ezt mi eszközli? . . . Megfelel maga a nevezet: nyelvvel bánás! Tehát bánjék, foglalkozzék a nyelvvel az ifjú öntudatos vezetés és ügyelet alatt. És mikép foglalkozik a nyelvvel? Beszédben s Írásban. Melyikben mikép? Bestédben: helyes kiejtésű hangoztatással, — értelmes, magyaros felolvasásával a szövegnek. írásban: az írásbeli feladatoknak kidolgozása alkalmával. Ez tehát a teendők sora: Olvasás; Fejtegetés; írás. Midőn mindezt így kimódoltam magamban, hozzá is fogtam a kivitelhez a gyakorlatban. Nemcsak a magyar tanszakban pedig, de mindennemű előadásaimban úgyszólván egyetlen alkalmat sem mulasztottam el, hogy tanítványaimat lépten-nyomon ne figyelmeztessem a helyes kiejtésre, a magyaros szóhasználatra, a gondolat helyes nyelvbe öntésére, azonban a nélkül, hogy egyéniségöket elnyomással fenyegettem volna. Ugyanis amit jól mondottak, egyelőre nem kívántam helyettesíteni jobbal, csak a határozottan hibást róttam meg, azt is előbb higgadtan, majd szigorúbban, ha t. i. könnyelműség, lustaság, feledékeny- ség, makacsság s egyéb hibák látszának útját szegni a haladásnak. — A határozott hibák, s helytelenségek irtogatása után léptenkint átmentem aztán a helyes ugyan, de nem eléggé magyaros kifejezések helyettesítésére tőről metszett kifejezésekkel. Midőn pedig valamelyes szöveg fölolvastatására nyílt alkalom, kiváló gondot fordítottam a helyes és magyaros hangsúlyozásra, a kellő tagolásra, a természetes hanghordozásra. Közbevetőleg legyen szabad fölhívnom a tanférfiak figyelmét azon sajátságosán rút, értelmetlen és barbár, u. n. ál-emphasissal kicsavart természetiden hangsúlyozásra, mely napjainkban mint valamely szellemi influenza már-már teljesen el van terjedve. Oka ennek részint a nyelvtényeket meg nem figyelő, szobai logikával kieszelt hangsulyozás- modor, — pl. a jelzős főnévnek nem jelzőjét, hanem magát a főnevet, határozós állítmánynak nem határozóját, hanem magát az állítmányt, illetőleg igét súlyozzák stb. — részint az idegen ajkúak szaporább magyarosodása, kik saját anyanyelvűk súlyozásával ejtik ki a magyar beszédet is; s valamint a jó füttyös kanárit, ha a verebek közé tesz- szük, nem ezek tanulnak meg tőle szépen fütyülni, hanem a kanári fogja elfelejteni az éneket és csiripel: úgy a nyelvben is nem a roszul
