Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1899
Tartalomjegyzék
8 „keresztények Segítsége“ a „magyarok Nagyasszonya“ lett. „íme, én meghalok — mondá szent István az őt környező országnagyoknak — és nincs örökösöm. Kire bízzalak hát titeket? Kinek ajánljam országomat? Kire hagyjam koronámat? Mária ajándékából vettem ezeket; az ő lábaihoz teszem most vissza. Egek királyné asszonya, ki e világnak az Üdvözítőt adtad, a Te oltalmadba ajánlom az egyházat a papi renddel, az országot a zászlósokkal és népekkel együtt; kiktől én most búcsút vevén, saját lelkemet is kezeidbe ajánlom.“ S a boldogságos Szűz anyai pástfogásáról beszélnek templomok, apátságok, ezt hirdetik a nevéről nevezett városok és falvak, ezt jelzik a képével ékeskedő pénzek. Kardokon, vérteken, pajzsokon, zászlókon Mária képe bevíté a hősök vitézségét a pogány török ellen vívott harczban. Nagyasszonyunk anyai pártfogása sugárzott bölcse- séget királyaink leikébe; csaták tüzében az ő csodás képe biztatta Nagy Lajos lelkét; az ő szent olvasója aczélozta Hunyady győzedelmeskedő kardját; Jézus és az ő szent neve vitte diadalra Kapisztrán keresztjét . . . Mikor mindezekre a múltak emlékétől megihletett lélekkel gondolok, boldogan látom ma is a katholikus magyar szív hűségét és ragaszkodását ahhoz a Nagyasszonyhoz, kinek áldó karját Jézus hite terjesztette felénk. * S az országot megalapító s az Istenanya oltalma alatt fentartó kereszténység adta a nemzetnek eszményeit is. A koronán s az ország czimerében a kereszt ékeskedik; a haza igaz szeretete a kereszt hitéből fakadt, táplálkozott. Szent Istvánnak, a keresztény hit apostolának, a koronát szerző trónt alapító, törvényt alkotó királynak, az alázatos és jámbor fejedelemnek emlékén szárnyra kel buzgalmunk. Szent László, a középkor lovagias fejedelmeinek e dicsőséges alakja, magyar karral, bátor szívvel, a vallásosság csodálatos ihletével a keresztény magyar ember mintaképe. A keresztény magyar nemzet első fia, az Arpádbáz hófehér lilioma, a szűzies Imre herczeg nem ragyogó eszménye-e a magyar ifjúnak? S a magyar nő, azon fenséges hivatásában, melyet számára a Gondviselés megjelelt, erényeiben, áldozataiban, örömében, fájdalmában, nem tekint-e bizalommal magyar vérünk szent büszkeségére, a hűséges hitvesek, istenfélő anyák, szomorodott özvegyek mintaképére: szent Erzsébetre? S az istenességben kifejlő, szentségben virágzó, korán elhervadó s mégis örökké illatozó gyöngyvirága Magyarországnak: szent Margit, nem ihleti-e meg honleányaink fogékony lelkét? A magyar földbe ültetett, isteni vértől öntözött keresztnek virá-
