Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898

Tartalomjegyzék

104 utasításokkal s kezökbe adták az akkorra már kinyomatott tanóra­rendet. Az előadások szeptember 5-én kezdődtek meg és, a rendes szüneteléseket kivéve, mindvégig nagyobb megszakítás nélkül folytak. A tanév megnyitásának egyik mozzanata volt az intézeti rendtartás és fegyelmi szabályok ünnepélyes felolvasása, megfelelő alkalmi beszéd kíséretében. — Az előadásokat, három-három napra, két rendkívüli eset szakította meg: először, szeptember hóban, Erzsébet királyasszonyunk gyászos elhunyta; másodszor, október hóban ,* III. Béla királyunk temetése. 5. Vallás-erkölcsi élet, fegyelem. Tanúló ifjúságunk, az intézet katho- likus jellegének megfelelően, azon kívül, hogy hétköznap, a késő őszi és a téli hónapokat kivéve, 7y2, vasárnapokon és ünnepeken pedig 8 órakor szentmisét hallgatott, vasárnap és ünnepnap a szentmise után, két csoportban, szentbeszédet is hallott s délután a hívekkel együtt mindenkor jelen volt a litánián, az ádventi és nagyböjti vasárnapokon pedig, a litánia előtt, külön hitoktatásban is részesült. A tanév meg­nyitásakor, az Erzsébet királyasszony emlékének szentelt iskolai ünnep előtt, III. Béla király temetése napján, Halottak napján, Szent Imre herczeg ünnepén, az intézet kegyurának nevenapján, Karácsonynapján, Quinquagesima-vasárnapján, hamvazószerdán, husvét és pünkösd napján, pünkösd utáni második vasárnap, szent Alajos és szent Péter és Pál ünnepén ünnepélyes nagymiséje volt az ifjúságnak. Ez ünnepélyes nagymisék, melyek alatt — a Quinquagesima- és Űrnap utáni vasárnapot kivéve, mikor, régi szokás szerint, a főkáptalan egy tagja, az utóbbi években nsgos és ft. Debreczeni János apátkanonok úr, pontifikái, s a kórust a székesegyházi zene- és énekkar fog­lalja el — a főgymnasium énekkara, a régi magyar vagy az újabb egyházi énekek gyöngyeivel vegyest, válogatott miserészleteket vagy egy-egy teljes misét szokott előadni, kiváló alkalmul szolgálnak arra, hogy az egyházi énekművészet iránti érdeklődést a tanúló ifjúságban szintúgy, mint általa a szülő- és egyéb közönségben fentartsák és a vallásos buzgóságot ez úton is növeljék. Farsang utolsó három napján, továbbá nagypénteken és nagyszombaton a szentségimádásban a tanúló ifjúság is részt vett, a székesegyházból induló körmeneteken mindenkor testületileg jelen volt s nagypénteken délután a szentsírok látogatását is ugyanígy végezte. Ez alkalmakon kívül a bold. eml. Erzsébet király­asszonyunk lelkeüdveért tartott egy ünnepélyes requiemen, továbbá királyunk 0 Felségének nevenapján s uralkodása ötvenéves jubiláris ünnepén, az Ersek-főpásztor nevenapján és az 1848. évi törvények szen­tesítésének évfordulóján a székesegyházban volt jelen az ünnepi szent­misén. A nagyheti szentgyakorlatok márczius 24—26. napjain mentek végbe, s ekkor, valamint Mária nevenapján, szent Imre hei-czeg ünnepén, Jézus nevenapján és szent Alajos ünnepén az összes kath. ifjúság

Next

/
Oldalképek
Tartalom