Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898
Tartalomjegyzék
23 csak tanít, de nem nevel. A nagy tudás, ka jellemtelenséggel párosul, nem teszi boldoggá az egyént s nincs hasznára a társadalomnak. De tévednek, a kik azt hiszik, hogy az iskola, még a legtökéletesebb rendszerrel s a legkiválóbb tanítókkal is, képes lesz egymaga olyan nemzedéket nevelni, mely a jövő nagy feladatait meg tr Jja majd valósítani. Az ilyenek nem veszik számba, hogy a nevelés terén az eredmény nem egyedül az iskolától függ, hanem más tényezőktől is, a melyek az iskolának minden hatását lerontják, ha nem haladnak az iskola működésével párhuzamban. Ezek a hatalmas tényezők: a család és a társadalom. A nevelés első sorban a szülőknek kedves kötelessége, s már úgyszólván a bölcsőnél elkezdődik. Hiszen ki is tudná jobban kiismerni a gyermek lelkét, mint a szülők, kik figyelemmel kisérhetik, hogyan kezd picziuy gyermekűkben ébredezni a szunnyadozó lélek, hogyan kezdi szárnyait bontogatni, hogyan nyilatkoznak meg lassan-lassan érzései, vágyai, hajlamai. A szülőknek kötelességük a gyermek fejlődő érzéseit helyes útra terelni, a fogékony lélekben a szép, igaz és jó iránti érzéket felkelteni, a fattyúhajtásokat lemetszeni, szóval megvetni az alapot, a melyen azután az iskola tovább építhet. De azzal, hogy átadja gyermekét az iskolának, korántsem szűntek meg a szülőnek kötelességei; hiszen az iskola munkája csak akkor lehet eredményes, ha a szülői közreműködés támogatja. Kimondhatatlan károkat okoz, sőt teljesen megbénítja a tanító működését, ha a szülő egyáltalában nem, vagy ferde irányban neveli a gyermeket, ha az iskolai és szülői nevelés nincs összhangban, sőt ha épen ellenséges viszonyban állanak egymással. Az okos szülő, ki igazán szivén viseli gyermeke boldogságát, bizonyára nem fogja szeme elől téveszteni, hogy ennek a nevelésnek vallásos szellemben és szeretettel, de egyúttal kellő szigorúsággal kell történnie. A szív ezen korban a legfogékonyabb, ilyenkor ver benne legjobban gyökeret a hit s ekkor hajtja legszebb virágait. Már pedig a férfinak az élet harczaiban nincsen drágább kincse, mint a hit, „mely remélni s tűrni megtanít“, gyöngeségében ereje, a sebére ír, a fájdalomban vigasztalása. Nem szereti igazán gyermekét a szülő, ha az élet küzdelmeire ezen talizmánnal el nem látja. De a szerető szigorúságnak sem szabad e nevelésből hiányoznia. Tudja-e a szülő, milyen sors vár gyermekére az életben ? Nem kell-e majd neki nagyon sokat küzködnie az élet nehézségeivel? nem várnak-e reá csalódások, szenvedés? nem éri-e majd sok csapás? Ezeket a szülő, bármilyen szeretettel csügg is gyermekén, el nem távolíthatja, hiszen nem ő tőle függnek. De ha belecsepegteti gyermekének szivébe a hitet, ha hozzászoktatja korán a munkához, ha akaratát megedzi : akkor nyugodtan halhat meg, mert biztos lehet benne, hogy gyermekét az élet küzdelmeire előkészítette.
