Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898
Tartalomjegyzék
III. Az önmunkásságről. Csöndes éjszakákon, mikor szememre nem száll álom, sokat gondolkozom édes hazám jövőjéről. Képzeletem megrajzolja előttem a művelt, hatalmas, érzésben és gondolatban összeforrott nemzeti államot, a me’y mindnyájunk szivének legforróbb vágya. El fogjuk-e valamikor érni? Testet fog-e ölteni az eszme, melyen olyan szeretettel csüggünk ? A lét kérdése ez reánk nézve; mert ha nem tudjuk megvalósítani, a miért küzdünk, a miért arczunk verejtékével munkálkodunk, megszűnünk létezni, mint, nemzet; elsodor az erősebb, gazdagabb, műveltebb, idegen népek árja. Fontos feladat várakozik tehát a nemzet ifjúságára, mely majdan hivatva lesz férfi korában szolgálni a hazát. S ki tudja, békés idők fognak-e kedvezni a nagy munkának, vagy nem fog-e kitörni a vihar, mely esetleg elpusztíthat mindent, a mit fáradsággal építettünk ? Igaz, hogy még nem borult be az égbolt fölöttünk, de messziről már villámlik; igaz, hogy nem indult még meg alattunk a föld, de néha-néha gyönge remegés fut rajta végig, mint a lázas betegen s tompa moraj hallatszik kebléből, a hol láthatatlan, titkos erők működnek. Ha valamikor, úgy különösen akkor lesz szüksége a hazának olyan férfiakra, a kiknek eszök és szivök helyén van, kik képesek lesznek „azokra a nagy küzdelmekre, azon kor igazságainak követésére vagy tévedéseinek elkerülésére, a mely korban hivatva lesznek emberi és polgári feladataikat teljesíteni“.1) Bizony sokszor elfog az aggodalom, ha erre gondolok s lelkemben kétség támad: ha vájjon úgy neveljük-e az ifjúságot, hogy képes legyen nagy munkára, nagy küzdelmekre ? Törekszünk-e arra, hogy testök erős, edzett legyen, ne pedig elpuhult vagy agyoncsigázott ? hiszen az ép test első feltétele az ép léleknek. Harmonikusan fejlesztjük-e lelkűk ‘) Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter beszéde a kultusztárcza költségvetésének tárgyalása alkalmából (1899. április 7.)
