Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898
Tartalomjegyzék
15 Jöttünk önként, csak szivünk őszinte érzelmeitől hajtva, csak elménk parancsoló szózatjára hallgatva, hogy tanúságot tegyünk itt arról, hogy a szeretet tüzének azon lángja, melyet önök gyújtottak fel kebelünkben, most is magasan lobog és tanúságot tegyünk arról, hogy az az elme, melynek kicsiszolására önök annyi gondot, annyi fáradságot fordítottak, feledni nem tud, nem tudja elfelejteni a jótéteményeknek azon özönét, a melyekkel önök bennünket, tanítványaikat, elárasztottak. Ha az emlékezés szárnyain visszaszállunk abba a boldog korba, mikor még mint gyermekek, majd mint serdülő ifjak napról-napra együtt lehettünk; nem találunk egy napot sem, sőt egy órát sem, mely tanúbizonyságát ne szolgáltatná a gondos nevelésnek, a szeretetteljes tanításnak. Igen, azok a napok, azok az órák mindegyike egy-egy gránitkövét képezi azon alapozásnak, melyen a mi szellemi életünk, a mi jövőnk, részben jelenünk felépült. És önök büszkék lehetnek arra, hogy ez az alapvetési munkálat kitünően sikerült. Mert önök nem csupán abban látták hivatásukat, hogy tanítványaik fejét száraz ismeretekkel megtömjék, hanem ezenfelül a jellemképzésben, a valláserkölcsi nevelésben, a szépművészetek megkedveltetésében, s ezek koronája gyanánt abban, hogy a legszentebb érzelemre: az édes haza iránti lángoló szeretetne oktattak bennünket. Czéljuk az volt, hogy a szív és ész, jellem és tudás egyaránt fejlődve, nemes harmóniában olvadjanak össze tanítványaik kebelében, hogy már az iskolában megaczélosodva, az élet viharaiban bizton megállják helyöket. Ha e nemes czél nem lett mindenben elérve, az a mi hibánk, a mi gyengeségünk; de hogy e czélra meg volt téve minden, a mi emberileg tehető, az az Önök elévülhetetlen érdeme! És ha Önök is visszatekintenek arra a 25, illetve 30 éves időszakra, melynek zárópontján állanak ma, arra a hosszú időre, melyet a magyar ifjúság nevelésének meglehetősen nehéz és göröngyös pályáján meghaladtak, és ha úgy találnák, hogy a végzett nehéz munka érdeme szerint jutalmazva nincs, — mert hiszen ezt a nagy munkát méltóképen jutalmazni nem is lehet — szolgáljon Önöknek némi csekély, bár elenyésző csekély jutalmul, a mi tiszteletünk, szeretetünk és hálánk, melylyel Önök iránt mindenkor viseltetünk. Mi többet nyújtani nem tudunk; de ennyit őszintén és igaz szívvel nyújtunk; fogadják ezt kegyesen, s tartsanak meg minket eddig tapasztalt jóindulatukban! Isten éltesse Önöket, mélyen tisztelt Tanár Urak! Adja Isten, hogy az édes magyar hazának még sokáig szolgálhassák szent ügyét, azzal a tudással, azzal a kitartással, azzal a lelkesedéssel, mint eddig szolgálták! E két beszédre együttesen válaszolt az ünnepeltek nevében Kassuba
