Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897
Tartalomjegyzék
95 örök boldogság hervadhatatlan koszorúját. Egy-egy leomlott Obelisken ülve vagy oszlopmaradékhoz támaszkodva, Memphis, vagy Thaebae utolsó maradványaihoz, munkájok után még ott gyöngyözött homlokukon a veríték, mikor Isten dicsőségére himnuszokat zengedeztek, vagy az eltűnt pháraők országának romjain a földi hatalom és dicsőség romlandóságáról elmélkedtek. A szent kezektől müveit föld százszorosán megfizette a munkát, és a tenger gyakran bámúlta az új fajta hajók raját, melyek a kereszt zászlója alatt hullámaival daczoltak s nem harczot és romlást vittek a távol országokba, hanem a remeték alamizsnáját a kiéhezett szerencsétlen népek táplálására. Mert a keresztény ember egyedíilvalósága nem önző és embergyűlölő. A remeték czellács- kája megnyílik a szegény vándor előtt, s midőn vigasztalan népek fájdalomkiáltása feléjük hat, oda sietnek vigasztalásukra. Hogy csak egy páldát említsek a sok közül, mikor Theodosius császár idejében Antiochiát nagy szerencsétlenség érte, leszállnak hegyeikről a remeték, hogy a császár helytartóját könyörűletre bírják, és szavoknak oly nagy az ereje, hogy a hatalmas helytartó lábokhoz borul és ruhájok szegélyét csókolja. A szellemében elaljasült és jellemében elsatnyúlt Róma képtelen volt már a megújhodásra; romlottságának súlya alatt végre összeomlott; magához vonzotta a körülte bolyongó barbár népeket, mint a hulla bűze a ragadozó madarakat. Kelet és észak népei mind rája estek. E jövevények, kik jóformán csak ösztönükre bízták magukat, az erkölcsi jót és rosszat igazában nem is ösmerték ; jogot sem ismertek mást, csak az erőt, sem törvényt egyebet, mint szeszélyöket. Bálvány imádók voltak mindannyian: némelyek földre borultak egy hüvelyéből kivont és a földbe szúrt kard előtt, mások fákat imádtak istenség gyanánt, vagy a sziklából csörgedező forrást, vagy a vihart és a felhőben czikázó villámot. A svévek és az alánok, a hunnok, lombardok, góthok, herulok és frankok mind ilyenek voltak. E barbár népeknek, melyek Európát az V-ik században összetörték, a Gondviselés a YI. és VII-ik században keresztény és czivi- lizáló eszméket állított fel gátul. Mikor észak fegyverei Európa déli részét leigázták, délnek műveltsége megkezdte észak hódítását; és hódítói szerzetesek voltak. A világi papság nem tehetett eleget az idők szükségeinek. Annak is megvolt ugyan a maga munkaköre, de lakóhelyétől nagyon korlátozott; a szerzetesek azonban, mivel szabadok, le nem kötöttek, függetlenebbek és lelkesebbek is voltak, megtehették, a mi a világi papságnak nem állt hatalmában: egészen a barbárok oktatásának szentelték magokat, közéjök hatoltak s meghódították mindenütt, igen gyakran vérök árán. A kik nem fogadták be őket, mint a hunnok és az avarok, azok elpusztúltak mind, nyomtalanúl. A barbárok a földmívelést nem ismerték; vidékről-vidékre barangolva
