Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897
Tartalomjegyzék
0 Igen gyakran, épen a tudományosan képzett embereknél, előfordul az, hogy ámbár mondataik szerkezetének kerekded- sége, kifejezéseiknek szabályszerűsége teljesen kielégítő, de hanghordozásuk oly tökéletlen, hogy a főgondolatot az alárendeltektől megkülönböztetni, a súlya miatt kiemelendő, nyomatékkai biró szavat beszédükben fölfedezni sehogy sem lehet. Épen azért előadásuk egyhangú, fárasztó és nehezen érthető. A legnagyobb baj azonban, a mi leggyakoribb az ismeretek és érzelmek közlésében: a gondolatok összefüggésének, logikai rendjének fogyatékossága. Sokan ugyanis a tételüknek megvilágítására felhozott anyagot nem egységesítik, hogy abból egy főgondolat körül csoportosúló, egymásból folyó, összefüggő és rendezett egészet alkossanak. Az adatok fölsorolásában nem tartják meg a természetes rendet, az időbeli és térbeli egymásutánt, az ok és okozat, előzmény és következmény szerint való csoportosítást. Hanem azokat vagy 4 propos sorolják fel, a mint a részletek eszükbe ötlenek; vagy per associationem idearum hasonlóra vagy ellenkezőre csap át képzeletük. Egy előadás közben szülemlett ötlet, egy emlékezetükben felujúló kép elég ok arra, hogy a gondolat logikai fonalát elvágják és kifogyni nem tudó kitéréseikkel, közbeszövéseikkel fáraszszák a dolog lényegét hiába váró olvasók figyelmét. Az előadóképesség ezen gyengeségei és hiányai okai annak, hogy még a képzettebb emberek is a szakkörükön kívül eső dolgokról oly vontatottan, oly zavarosan tolmácsolják nézeteiket. Vonakodnak egy toastnak elmondásától; fáznak egy többek előtt tartandó eszmecserétől; egy nyilvánosan elmondandó beszéd pedig aránytalanúl nagy munkájukba és gyötrelmükbe kerül. Pedig, már csak azt a roppant hasznot tekintve is, a mely- lyel a jó előadás jár, az előadó képesség rendszeres fejlesztése több gondot érdemelne. Nem akarom itt a szó hatalmát vázolni; hisz ez annyi lenne, mint bizonyítani a napnak fényes voltát, a hónak fehér színét. Hiszen mindenki ismeri azt a szoros viszonyt, a melyben az emberi lélek és annak nyilvánulása, a beszéd vagyon. Ezért mondják „le styl c’est l’homme“ ; „beszélj, hadd tudjam, ki vagy“; a mit Seneca így fejez ki: „Oratio vultus
