Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897

Tartalomjegyzék

57 IV. A „Vitkovits-önképzökör.“ A „Vitkovics-önképzőkör“ az igazgatóság engedélyével mindjárt az év elején megalakult. Elnökül a kör dr. Maczki Valér tanárt nyerte meg; vezetése alatt 1897. szeptember 20-án tartotta alakúló gyűlését, melyen az elnök röviden előadta az önképzőkör czélját s a tagokat szorgalmas, komoly munkára buzdította. Ezután a tisztviselők megválasztása következett. Alelnökké Horváth Géza, főjegyzővé Domán Aladár, utóbb Encsy Kálmán, titkárrá Sír Gábor, pénztárossá Perger Endre VIII. o. tanúlók; ellenőrré és lapkezelővé Kovács Gyula, h. alelnökké Bálint Sándor, h. főjegyzővé Guba Jenő VII. o. tanúlók választattak meg. A kör működő tagjainak száma 30 volt, a pártolóké 38, tartatott 1 alakúló, 1 rendkívüli és 14 rendes gyűlés, melyeknek tárgyai az összes beérkezett dolgozatok megbirálása s részben felolvasása, prózai és verses szavalatok és a folyó ügyek voltak. A működő tagok az év folyamán 55 dolgozatot adtak be, melyek közül prózai 34, verses 21. A prózai és pedig eredeti dolgozatok közül irodalmi tanulmány 4, eszthetikai fejtegetés 12, természettudomány körébe vágó értekezés 4, egyéb értekezés vagy elmélkedés 5, elbeszé­lés 1, leírás 2, monolog 1, színmű 1 ; prózai forditás 3. A verses müvek közöl leiró 4, elbeszélő 4, óda-féle 7, népdal 6, fordítás 1. A bírálók mindezekből sikerültnek Ítéltek 40, — 22 prózai, 14 verses — dolgozatot; 3 prózai és 1 verses fordítást. A kör 5 pályatételt hirdetett: 1. Magyar irodalmi tétel: „Vitkovics Mihály irodalmi szolgála­tai.“ Jutalma 10 korona. Beérkezett s nyertes lett Sír Gábor Vili. o. tanúló dolgozata. 2. Poétikai tétel: „Arany János „Egri leány“ ez. balladájának széptani fejtegetése.“ Jutalma 10 korona. Beérkezett s nyertes lett Kovách Gyula VII. o. tanúló dolgozata. 3. Történelmi tétel: „Magyarország kultúrájának képe az Árpád- ház kihaltakor.“ Jutalma 10 korona. Beérkezett s nyertes lett Encsy Kálmán Vili. o. tanúló dolgozata. 4. Pliysikai tétel: „A zenei hangok magasságának és összhang­zásának physikai okai.“ Jutalma 10 korona. Meddő maradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom