Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897
Tartalomjegyzék
Néhány szó az előadó képesség fejlesztéséről. nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek az összes tankerületek kir. főigazgatóságaihoz intézett egyik rendelete, melyet a tankerületi főigazgatóknak, ministeri biztosoknak és kormányképviselőknek jelentései alapján bocsátott ki, nagyon is jogosan igyen panaszkodik: „A vizsgálatra álló ifjak nem rendelkeznek az előadó képességnek azon mértékével, melyet ily korban levő tanulóktól nyolcz évi középiskolai tanulmány után méltán el lehet várni. E panasznak alapos voltáról több középiskola érettségi vizsgálatain személyesen győződtem meg — mondja a vallás- és közoktatásügyi minister — sajnosán tapasztalva, hogy az ifjak egy része a még oly tudatossá vált ismeret-anyagot sem képes kellő formában és értelmes elrendezéssel előadni. A gondolatoknak és a szavaknak szükségtelen ismétlése, az eszmemenetnek felesleges kitérésekkel való félbeszakítása, a mondatszerkesztés és kifejezésmód formátlansága, sőt helytelensége, lassú, vontatott előadás, szaggatott és nehézkes beszédmód, az értelmi hangsúly elhanyagolása s más hasonló jelenségek ifjaink feleleteiben, saját tapasztalásom szerint is, gyakoriak.“ *) Azon életpályák és felsőbb iskolák közül pedig, melyek a középiskolát végzett iíju előtt megnyílnak, csak néhányon nyílik alkalom az előadó képesség rendszeres fejlesztésére; a legtöbbön ellenben még az a gond és ellenőrzés is hiányzik, a melyet a középiskolában e czélból mégis kifejtettek. Nagyon természetes *) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi min. 1895. 54301. sz. rendelete.