Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1895

Tartalomjegyzék

98 Veite. A Mátra-vidék flóráját, melyet tanúlmányának tárgyáúl kisze­melt, távolról sem ismerte úgy, mint ő, s ma sem ismeri senki sem: a külföld tudósai is főkép az ő figyelmet gerjesztett czikkeiből ismerték és ismerik. Európa legnevesebb botonikusaival sokat érteke­zett az itt talált új válfajokról s állandóan csere viszonyban állt velők. Az egri cistercitákkal már előbb is jó ismeretségben volt, mikor pedig nyugalomra Egerbe áttelepedett, egész haláláig benső barátságban élt velők. S ezt az igaz barátságát kívánta megpecsételni azzal, hogy évek során áldozatos ügyszeretettel és nagy szakértelemmel gyűjtött egész növénytárát, mely a számos külföldiek mellett közel az összes mátravidéki flórát magában foglalja, 1867/8-ban az egri gymnasiumnak ajándékozta, ugyanitt ritka díszszel és czélszerűséggel berendezte és, adományát még huszonöt növénytani — 190 kötet — munkával is öregbítvén, az intézet növénytani gyűjteményét az iskola és a tuda- mány számára teljesen fölszerelte. A régibb, legnagyobb részében feleslegessé vált gyűjtemény kiselejtezésének munkáját is ő végezte, s így az egész gyűjtemény, a mint ma áll, a 4220 virágos és virágta- lan növényfajjal — maga 3913 fajjal gyarapítván — majdnem egészé­ben az ő tudományos búvárlatának maradandó emléke. Növénytani kirándúlásait attól fogva, hogy Egerben lakott, a gymnasium akkori növendékének, most jeles botanikusunknak, Borbás Vincze dr. egye­temi magántanárnak, társaságában folytatta, ki, ha szakhajlamának első ébredéséért nem is, kifejlése- és ápolásáért s e tudományba való gyakorlati bevezetéséért az 1877-ben elhúnyt dicső emlékű tudósnak tartozik hálával.*) A magyar orvosok és természetvizsgálók Egerben 1868. augusztus végén tartották nagygyűlésöket. A tudós világ számos kitűnőségét üdvözölte ekkor Eger városa, kik közűi néhányan — Jedlik Ányos és Szabó József egyetemi tanárok, Rónai Jáczint és Xantus János, az állatkert igazgatója, akadémiai tagok stb. — a cisterciták házát tisztelték meg vendégekül. A nagygyűlésnek a lyceum dísztermében, augusztus 24-én, Bartakovics érsek volt az elnöke s az nap délután az Érsek-kert árnyas fasorai alatt — hatszáz körül voltak a részt­vevők — szíves házigazdája; a szakosztályok kettejének, a természet­taninak s a föld- és vegytaninak, gyűléseit a gymnasium két tanára, Horváth Zsigmond és Szabó Ignácz vezette. A nagygyűlésen is, meg az illető szakosztályok gyűlésein is sok szó esett Eger s Heves és Külső- Szolnok vármegye geológiai jelentőségéről s viszonyairól, valamint a Mátra-vidék növényvilágáról is. A Vrabélyi-féle növénygyűjtemény, melyet Horváth Zsigmond a ház vendégeinek, a hogy megérkeztek, mindjárt megmutatott, természetes, nem maradhatott említés nélkül, s ') Tudósítvány. 1867/8. - Értesítő. 1876/7. - „Eger.“ 1877. 197. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom