Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1895
Tartalomjegyzék
88 nak akár az állam részéről jótékonyan felajánlott költségekkel, akár a magok részéről különben hazafiúi készséggel sőt nemes vetélkedéssel meghozott fáradozással“; a látogatottak!) physikai órákat továbbra is egész márczius végéig megtartották, a többieket azonban deczember végén abbanhagyták, „hogy, ha a több rendű politikai mozgalmakon túlesnek, s a rosszakarat némely indokolatlan gyanúnak és féltékenységnek ürügyét nem fogja előkereshetni, a legközelebbi őszön több szerencsével láthassanak majd e hasznos munkához.“ !) Ezek az előadások, mivel szorosan az elemibb ismereteknek is csak nagyon kis mértékével biró hallgatóság eszmeköréhez voltak szabva, a müveit közönséget közelebbről, természetes, nem igen érdekelhették; de a természettani előadások hallgatóinak nagyobb része mégis ebből telt ki, azért a következő — 1872/3. — évben, mikor a felnőttek oktatásának az előző évihez hasonló tervét és rendjét megállapították, Szvorényi azt a kérdést vetette fel, hogy nem volna-e illő, ha a tanári testület Eger művelt közönsége iránt, melyben az intézetnek nemcsak jóakarói, hanem jótevői is oly szép számmal vannak, azzal is kifejezné háláját, hogy a téli időszakban, kizárólag annak számára, hetenkint egy-egy felolvasó estélyt rendezne. A tanári testület annál készségesebben ajánlotta fel e czélra szolgálatát, mert azt hitte, hogy ezeknek a — remélhetőleg — látogatottabb felolvasásoknak példája után az alsóbb rendű közönség is készségesebben ellátogat majd a neki szánt előadásokra.2) De a tisztán iparos és földmíves hallgatóság ezentúl is gyéren mutatkozott; négy-öt hallgató ha akadt olyan, a ki a tamilás ingyen alkalmát komolyan felhasználta, a többi csupán a látványosságokkal vonzó természettani előadásokra jelent meg s azokra sem okúlás, hanem pusztán csak ingyen szórakozás kedvéért; a felnőttek oktatásának folytatása tehát ez idő szerint hiábavaló próbálkozás lett volna.8) Annál népesebbek s azért jutalmazóbbak is lettek azonban a művelt közönség részére szombat esténk int tartott felolvasások, melyek sorát deczember 28-án maga Szvorényi nyitotta meg „Népünk gondolkodási és eszmeköre, nyelvében előadva“ czímü érdekes és tanúlságos értekezésével. A hallgatók, nők és férfiak, nem sokan, alig hetvenen voltak az első szombaton, de egy hét múlva már, a ki megkésett, be sem juthatott a VII. osztály termébe, azért a következő felolvasásokra az intézet legnagyobb termét, a rajztermet kellett berendezni, s utóbb itt is már csak nagy szorongva fértek meg valahogy. Tizenkét ilyen estély volt ezen a télen a magyar nyelvészet, az aesthetika, történelem és földrajz köréből tizenkét felolvasással és a természettanból ') Szvorényi jelentése Pauler közok(atásügyi ministerhez. — Igazgatói napló. 1871/2. 2) U. o. 3) Jegyzőkönyvek. 1872/3,