Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894

Tartalomjegyzék

48 csolják véleményükben. *) A magyar nyelv iránt való buzgólkodásukat fentebb már érintettük. Az 1785-iki rendelet, mely a megszorított vallásgyakorlatok helyett mintegy kárpótlásul nemcsak a színház és a táncztermek láto­gatását, hanem a kávéházba és a korcsmába járást is osztály- és kor­különbség nélkül megengedte, mindenütt elvadította a tanúló ifjúság erkölcsét. Még az oly városokban is, hol, mint Egerben, nagyobbára szerzetes tanárok tanítottak, a kik lehetőleg korlátozták a rendeleti­leg szentesített szabadosságot, nagyon gyakori volt az éjjeli kimara- dozás, a pénzkölcsönzés, ruháknak és egyéb holmiknak elzálogosítása és a pénzre kártyázás. Főkép a tehetősb vidéki tanúlókra volt vesze­delmes ez a szabadosságra feljogosító rendelet, mert a szállásadók közt akkor is akadtak, kik puszta üzletnek tekintették a deáktartást és nemcsak hogy kellő felügyeletet nem tartottak a gondjokra bízott tanulók felett, hanem egyenesen utat-módot nyújtottak nekik a dobzó- dásra. Ezt a rendeletet, mely annyi fiatal szívnek erkölcsi elsatnyúlá- sát okozta, II. József halála után a helytartótanács eltörölte (1790. márczius 30.) s az eláradt bajok orvoslása végett azon kívül, hogy a fegyelmi szabályokat újra szigorúbbakká tette, a hitoktatásra és a vallásgyakorlatokra is nagyobb gondot fordíttatott. Az egri gymnasium tanári testületé a legelsők közt üdvözölte a kormányt üdvös intézke­déséért és fentebb ismertetett véleményében, a hitoktatás czélszerűbb berendezésén kívül, a tanúló ifjúság hitének elevenebbé tételére a „Sodalitas Mariana“ visszaállítását is javasolta. Voltak, kik a József-korszak szellemétől áthatva, már a fegyelmi szabályok szigorításában is „a régi idők jezsuita-szellemének kísértésé­től“ féltek, a tanúló ifjúság ajtatos társulatait pedig a szerzetesség előképző iskoláinak tekintették *) s azért minden követ megmozdítot­tak hogy felélesztésöknek útját állhassák. A helytartótanács nem is engedte meg a „Sodalitas Mariana“ visszaállítását; Eszterházy gr. püspök azonban Schuman és tanártársai kérésére, Ferencz királynak 1795. május 1-én kiadott rendeletére támaszkodva, visszaállította. A püspöki rendelet2) csak szeptember 4-én adatott ki, de a társulat június 25-én már megalakúit s összejöveteleiben az igazgató, kit Török főigazgató a jelzett királyi rendelet alapján, kiváló szónoki tehetsé­gére való tekintetből május 25-én a hitszónoki tisztre kinevezett, a régi szokástól eltérőleg kivétel nélkül magyar nyelven tartotta a szent beszédeket. A körmenettel egybekötött első főünnep, mely Sarlós Bol­‘) Consign. Epist. Offlo. 2) Nonnihil de EdSeatiane Juventutis sehol, et Stud. Reformat, in Bitionibus Pan­nóniáé. Pampelonae. 1792. 3) Eredetije az egri cist. konvent levéltárában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom