Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
12 gondozását és elemi oktatását. Az árva gyermekek mellé lassan-lassan egyéb gyermekek is kezdtek bejárogatni. Mikor aztán tavaszszal az árvákat felvitték Bécsbe, a templom mellett a második török ház megmegmaradt iskolának és Balogh András folytatta benne a tanítást. Csak hogy fogyatékos ismeretei miatt nem sokra ment. A gyermekek mellett egyéb dolgokkal is foglalkozott és, mikor a jezsuita atyák hivatásukban távolabb voltak, nem egyszer magokra hagyta tanítványait. A jezsuiták magok szerették volna hát kezökbe venni a tanitást, mert úgy gondolkoztak, hogy itteni összes munkálkodásuk tanúló ifjúság nélkül nagyon hiányos, épen virágjától van megfosztva. De csak ketten voltak, több társ eltartására nem volt jövedelmök; mert a kert és a három darab szőlő, melyet beiktatásukkor Fischer kamarai biztostól nyertek, most még inkább csak költséget és terhet rótt rájok, mivelhogy előbb termőfölddé kellett átváltoztatniok. Fenesy György püspök segített rajtok, a ki ez év tavaszán látogatta meg először egyházmegyéje régi székhelyét. Sokat, mindent várt a jezsuiták térítő búzgóságától, azért minden áldozatra kész volt értök; de a püspökség birtokai nagyobbára még idegen kezek közt voltak, előbb vissza kellett azokat szerezni s azután rendbehozni. Kevés egri járandóságából tehát, míg tehetsége nem lesz teljes collegium alapítására, három jezsuita atya ellátására éveukint háromszáz császári tallért, negyven köböl bort és húsz kila búzát rendelt. S ez az első alap, melyen az egri gymnasium keletkezett. A következő évre, Fenesy püspök óhajtása szerint, a két jezsuita mellé egy harmadikat küldött a társaság tartományi főnöke, Chrastel Jánost, a ki Balogh András tanítványai közűi az arra valókat külön választotta, hogy velők a gymnasiumi oktatást megkezdje. így lett Chrastel János Egerben 1689 tavaszán az első gymnasiumi profesz- szor, és igazgató. T. i. azon gyermekek között, kiket eddig Balogh András tanítgatott, tizenötöt alkalmasnak ítélt arra, hogy velők a latin nyelv tanítását megkezdhesse. A kisebb tanúlók száma ekkor ötven körül volt, de már egy év múlva annyira emelkedett hogy a gymnasium tanúlóinak számára egy másik török házat kellett berendezni. Chrastel a következő évben tovább vitte első tanúlóit, az első osztályra pedig újakat vett fel. 1691-től, mikor legelső tanítványai a III. osztályt is elvégezték, egymaga nem lett volna már elég a tanításra, azért a tartományi főnök, Fenesy biztató kérésére, két új tagot küldött Egerbe, Szilágyi Istvánt és Viczen Jánost; ezek aztán Chrastel igazgatása alatt két-két osztály növendékeit tanították. A kisebb tanúlók elemi oktatását Baloghtól 1688/9-re Bozsik Ignácz, ettől pedig még azon évben Horovszky János — mindkettő világi — vette át, a ki aztán szintén Chrastel vezetése alatt hosszabb ideig itt tartózkodott. Az elemi és a gymnasiumi tanúlók száma 1691-ben már felül