Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
33 köhögött. Eégi csúzos bánta!mai is megújultak annyira, hogy már nyugalomba vonulásra gondolt. Azonban a melegebb idők beálltával mind a két baja majdnem egészen megszűnt s munkakedve is visszatért. Az iskolai évet elég tűrhető egészségben végezte s az évzáró ünnepen szinte elfáradás nélkül olvasta fel „A munkára nevelésről“ című értekező beszédét. Legsürgősebb igazgatói ügyeit is befejezvén, a stubnyai fürdőt kereste fel s onnan, miután csúzos bántalmainak utóhatását sem érezte már, az utóbbi években nagyon megszokott kedves üdülőhelyére, Tátrafüredre ment. Itt Fraknói püspöknek, kivel régebb idő óta baráti viszonyban volt, s néhány fürdői ismerősének körében egészen visszanyerte régi erejét s előszedte magával vitt iratcsomóját, és most is, mint a régibb években mindenkor, négy-öt órát dolgozott naponkint egész fürdőzése alatt. Ez évben a magyar tudom, akadémia megbízásából a Danielik János püspök felett tartandó emlékbeszéd volt munkálkodásának tárgya. Fürdőzéséről megint a régi kedves öreg Szvorényi tért vissza. Fővárosi barátai és ismerősei, kiket a rendi ügyekben Zircre utaztakor meglátogatott, nem győztek csudálkozni testi-lelki friseségén. Félre is tette a nyugalomba vonulás gondolatát. Örült, hogy munkálkodhatott, mert állandóan az a gondolat élt benne, hogy a rábízott hivatal kötelességeitől el nem vonja kezét mindaddig, míg a munkát bírja. S csak erősítették elhatározásában hivatali elődjének, Juhász Norbertnak szavai, ki nyugalomban közöttünk töltött pár éve alatt gyakran ismételte, hogy a régi munkás napok élveit nem pótolhatják még annak a tüntető szeretetnek nyilatkozatai sem, melyekkel szeretett rend társai mindennap elhalmozzák. „Csak addig élünk igazán, így szólt, a meddig a közjóra munkálkodni bírunk.“ A hivatali munkát értette a ritka nemes lélek, mert hisz ő nyugalomban töltött napjainak még legutolsóján is a közjóra munkálkodott. Kisasszony napján nevezetes napra viradt Szvorényi. „Isten csu- dálatra méltó kedvezéséből írja e napról — dacára teljes életemben gyönge erővel megáldott gyarló testben folyt munkálkodásomnak, ötven év előtt ugyanez iiunepen Előszálláson tartott első szent misém félszázados fordúlóját értem be. Egész csendben, egyedül áldott és áldó Istenem tudtával és színe előtt óhajtottam e napot megünnepelni; társaimnál azonban nem maradt e napom jelentősége titokban. Midőn tehát reggeli hat órakor, szent misémet végzendő, a sekrestyében megjelentem, társaimat, nagy meglepetésemre, már az oltári szolgálatra felöltözve találtam. A szeretet e tényét, melyben testvéri társaim részesítettek, nevelők üdvözletükkel lakásomon. . . Dominus retribuat!“ A ritka ünnep híre pár óra alatt elterjedt a városban s kedves megemlékezések keresték fel az aranymisés öreget minden részről, s a gondosan titkolt nap nyilvános ürömünneppé vált. 3
