Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
22 den egyes szó belekerül a nevelő-tanár s a tudós eszthetikns bíráló rostájába, elképzelhető, minő fárasztó munkába kerülhetett egy-egy olvasókönyve. E gyűjteményes munkái már magokban véve is tiszteletre méltó helyet biztosítanának számára műveltségünk történetében, mert azonkívül, hogy úttörő munkák azok, azon időben szinte általános elterjedésük mutatja, hogy égető szükséget pótoltak. Szoros erkölcsi irányuknál s a tudás minden ágára kiterjedt változatosságuknál fogva egy egész nemzedéksorra voltak nevelő és nemesítő hatással. Pedig a közben, míg gyűjteményes munkáival a tankönyvirodalomnak parlagon talált mezejét egy részében bemunkálta, másik részében is hasonló buzgósággal s nem kisebb sikerrel fáradozott. Magyar nyelvészeti munkálkodását értem, melyben Révai nyelvészeti kutatásainak eredményét nemcsak összefoglalta, hanem, a mennyiben főkép az iskolának szánt könyv keretében lehetséges, ki is egészítette, a magyar nyelv tanítását pedig nj és helyesebb irányba igazította. Nyelvészkedő hajlama, mely, mint említettem, papnövendék korában ébredt már benne, mindjárt tanárkodása elején figyelemre méltó fejlődésnek indúlt. S ha legelső e nemű munkájában nem emelkedik is még oly magasra, hogy sokkal többet lásson a nyelvben annál, minek a nyelvújítók nézték, puszta eszköznél, melylyel az író kénye-kedve szerint bánhatik, csakhogy gondolatait mennél „ízlésesebben“ kifejezhesse : mind a mellett korán megérzi, a mit Révai kutatásai után is alig egy-két hivatottabb nyelvtudósunk sejtett még, hogy a nyelv nem valami alkotmány, melyet tervszerűen fel lehet építeni, hanem természetes eredménye az emberek azon Isten-adta természeti képességének, hogy gondolataikat egymással mennél világosabban meg tudják értetni. Eőkép a népnyelv szorosabb megfigyelésének köszönte ezt. Azért, a nyelvújítók bátor seregének harcosaival személyes barátságba jutván, bár lelkesedésök őrá is elragad, s lelkes tanítványul szegődik hozzájuk, mégis szerencsésen el tudja kerülni túlzásaikat. Meggyőződéssé érlelődik benne, hogy a nyelvújítás hibái mellett is hasznos volt, tehát, hősei nem érdemlik meg, hogy behúnyt szemmel követ dobjunk rajok. Még túlzásaik sem Ítélhetők el feltétlenül, mert a kiáltó szükségen legalább is jó akarattal törekedtek segíteni. Egyoldalúságuknak oka nem bennük, hanem a körülményekben rejlett, valamint az akkori orthologusokénak is. Oly körülmények közt a higgadt megfontolásra nem volt idő. Azért a nyelvtudomány izmosodó korában támadt visszahatásnak kezdetben erősen mutatkozó egyoldalúsága fájón érintette, mert hasonló túlzásoktól félt. Jobban ismerte a népnyelvet, mint sokan azok közűi, kik lépten-nyomon a népnyelvre hivatkozva egy-két, sokszor nem is elég szabatos feljegyzésre mindjárt, ha nem is épen törvényt, legalább is szabályt építettek. Ezek ellenében fejezte ki gyakran.
