Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
43 gazdagsággal ') biztató ígéreteit. Mindenekelőtt külön, szintén hosz- szú dietióban, azokat az erény (Virtus) cáfolja meg. Edmundus min- denik fél okait kihallgatva kijelenti, hogy választott. A nem világos válaszra a Test és Világ örülnek, az Erény pedig szomorkodik; majd Edmundus kebléről az isteni Anyának képét veszi elő, mire az Erény örvend és amazok csüggednek. így Edmund jegyesét nyilván megváltván, szabad folyást engedhet szent érzelmeinek *) és magát a boldogságos Szűz Máriának eljegyzi.* 3) A 324 sorból álló párversek áriával, két háromsoros jambus szakban végződnek: i. 2. Ama, stringe, amplexare Hic contemptus vanitatis, Quae das sponsae perge dare, Sanctus amor castitatis, 0 Edmunde, basia Hic exerescunt lilia. A negyedik declamatio tartalma: Mária négy védence a jelen élet veszedelmei között a mindenünnen fenyegető kétes sorsról panaszkodnak. A Máriában való személyesített Remény új bátorságra buzdítja őket és ajánlja nekik, hogy szivökben a reményt szeretettel társítsák. A Reménynyel összekötött Szeretet Mária iránt a védenceknek minden dolgukban szerencsés sikert Ígér. Az örvendező kegyeltek, hogy ezen boldog állapotuk tartós legyen, az Allhatosságot (Constantia) kérik, a ki nekik szükséges tanácsokat ad.4) Külön Donee canities aberit morosa viventi Et Charis accensas sederit ante genas. Arripe, quos tulerit locus aut occasio flores. Cuncta dies inter gaudia mille fluat! (Declaim 1-ma, inductio 2-a). i) Nam magis ac Reges regit ipsa pecunia Mundum Huic servit tellus, huic famulantur aquae. Quae steterat bello, fuit expugnabilis auro, Urbs saepe, hoc forti fortior hostis erat. (1G2—165. sor.l *) Virtus. Chare virtutis cliens, Edmunde, vive ! purior pectus nequit Accendere ignis, da locum flammae, exeat Liber in apertum clausus in flbris amor. (295—298. sor.) 3) Sponsalem tibi iuro fidem, fideique perennis Testis fine carens annulus isthic erit. (315, 316 sor.) b Est mihi quod merui factis, Constantia nomen. Mens nostra immota est et inexorabile pectus, Cresco inter médiás, dum mihi consto minas. Nil mutor roseo seu Phoebus rideat ore, Sive nigro iratus Juper exita tonet Adventura audax sperno, praesentia vinco Sic me discrutiant nulla pericla metu. Ex corde, ex animo neutrum dimittite; quidquid Vel Caro, vel contra Mundns et orcus agat. (Inducto 4.)
