Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1889

Tartalomjegyzék

14

Egy szép almafának monda a rakottja:

,.Te vagy igazán az istennek áldott]a! ....

Büszke lehet reád a bortermő Tarczal,

Hogy völgyében pompázsz ezer piros arccal.

Én az ér partjánál, mely dús nefelejcscsel,

Gyakran fohászkodom: 0 ég, engem rejts el!....

Rejts örök felhődbe; én nem pompázhatok,

Kecsesei, gyümölcsökkel megáldva nem vagyok.

Valahányszor feccsen a kis viz alattam,

Érzem, hogy e tájon én árván maradtam.

Csak magam állok itt, s ama hebehurgya Szél gallyaimon dúl, tépi, töri hordja:

Mert, a min eddig is sokat tépelődtem,

Egy öreg fa sincsen védőül előttem.

Ó tekints rám nagy ég! jóságod ne hagyja,

Hogy sok kiizdésimet más gúnynyal fogadja!“

„Hagyd el, látom küzdesz viszálylyal, veszélylyel;

Nem szükség, hogy többet éltedből beszélj el.“ így szól az almafa, — „a sors keze súlya Másra is nehezült, csöndemet is dúlja.

A szél gyümölcsimet lehányja, s a gyermek Hosszú póznájával, hali, mennyiszer ver meg!

S hogy almám megejtse, olykor fél-éretten,

Törzsököm megmászsza, eséstől sem retten.

Majd vesszőt tör rólam, kérgem bevagdalja;

S hátha a cselédség gynmölcsim rabolja! ....

Téged hernyó sem bánt, nedv-ízed nem tetszik;

Engem meglep, bimbóm alig leveledzik,

Hacsak (még szerencse!) hogyha gazdám ráért,

Hogy termésem mentse maga jobbvoltáért.

Ekkor a fin és a fiúnak atyja,

S cseléd gallyaimat töri és szaggatja,

Midőn rúdra szegzett tompa vas-ollóval Tört részecskéim is hullnak a hernyóval.

Tehát ne tüzeljen miattam irigység;

Hallott szenvedésim kínjaid enyhítsék.“

„Mindnyájan mi élők bármi díszben éljünk,

Szenvedünk; együtt jár jólétünk, veszélyünk.“

Péczeli, Fáy, Szentmiklósi, Vitkovics, Szigetin Gyula Mózes és Kazinczy példái Makáryt a hajlamának megfelelő meseirásra ösztönözték. Meséi, mert bennök a tanító elem emelkedik túlsúlyra, aesopusi mesék. Rövidek, Lessing elméletének megfelelők. Makáry, mint