Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
29 nem lehetetlen eseteiben, hol az embernek ártalmára lett szóhűsége, csalódott, és ezért önmagával való meghasonlásában azt mondja helyesnek, a mit előbb erkölcsileg helytelennek tartott. Sajátképen tehát a dac e különc nyilatkozata nem több, mint az, hogy vakon senkinek ne liigy; „higy, de meglásd, kinek? (km.).“ A haza ellen ejtett vádra, végül, világot vet az idézett közmondásnak (nemo próféta in patria) kölcsönzöttsége, s más részről az, hogy népünk tudatában az „otthon“ s a „haza“ egyazonos eszme; s azért bevett szólásaiban is a „haza“ neki rendesen csak község, falu, tanya, a hol született. Mondja pl. hazájába ment atyafiságát látogatni, am. haza, szülőhelységébe. így a népdal is: Édes hazám (falum) határa itt hagylak nem sokára! Azt azután úgyis tudjuk, hogy idegenben gyakran inkább boldogulunk, mint honn. S innét a keserű rím: haza — mostoha! XIV. Méltó figyelmünket hívják még fel azon közmondásaink, melyek történeti alapokon keletkezvén, népünk hajdani helyzeteire, Viszontagságaira, műveltség-fejlődésének fokozataira több-kevesebb világot deríthetnek. Ez okból esik nem egyszer, hogy történetírók, fontos bizonyításhoz is a közmondásból merítenek. S méltán. Mert mit az avas irományok, márványlapok, emlékek az enyészettől meg nem óvhattak, mentve találjuk a fenn élő nyelvben, s a szájról szájra átszállott közmondásban. Saxo Grammaticus, dán történeteihez, a runi- kus énekekből, s a nyelvből és közmondásokból veszi számos adatait;*) a római M. Varró pedig szintén a közmondásokból mondáinak tárgyát s alakjait;* 2 3) és a komoly, majdnem túlszigoru Plutarchban is hemzsegnek az adagiumok.:i) Némelyek az e fajta közmondásokból kisebb-nagyobb jelentékű nemzeti köz-, vagy családi s magán eseményekből, szokások- és helyzetekből, de legtöbbször homályos kútfőkből kerülvén a nép ajkaira, lettek szójáratosakká. Ily szólások „a magyarok istenére" vonatkozók: „él még a magyarok istene;“ megemlegeted a magyarok istenét! stb. — Ősrégi emlékezéseket őriztek meg a szakáira és a szarvra vonatkozók is. A személyes önállóság, tekintély s becsület jelve a szakái, s nem csupán a közmondásban, hanem az életben is, kivált a keleti népeknél. I)e nyugat művelt nemzeteinél szintén oly fontos és nem ritkán politikai szerep jutott a szakáinak, hogy koron- kint felkapott megeresztéséről, vagy levételéről egy egész érdekes monographiát lehetne összeírni. A dolog kulcsa az, hogy kelet ősnépeinél s részben a közelebb-koriaknál is, a szabad néposztály tisztessége volt az, és viszont a szakáltalanság a szolgaság jele. Maga a sz. irás ') Blair Hugó: Bhetor. leckéi. II. köt. 169. 1. 2) Erasmi Boterodanú: Adagior. Chiliades eet. pag. 6. 3) U.-ott.
