Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
9 alkalomból; hanem bölcseleti szemlélődés utján áll elő, s mindenkor kész alkalmazású, mint: ,.ki mást becsül, magát becsüli meg“ - általános s az alkalom különbsége nélkül érő igazság. Ellenben, a közmondások: „asztagban tűt keres; — az aranyból sem lesz gyűrű, ha meg nem verik (tűrni kell, mig valamire jutunk); — kezébe szakadt az ág“ stb. mind csak a nekik való alkalommal érők. Egyik közeli rokon az elmésmondat (apophtegma) azaz bizonyos történelmi személytől, vagy akár névtelentől eredett rövid, élces felelet, vagy mondat, mely alig különbözik másban a közmondástól, mint a jelesmondat v. tanmondat (gnoma). Pl.. „Egy fej sem illik úgy nyakunkhoz, mint magunké,“ — Kinizsi mondása, midőn Mátyás kir. követségbe akarván őt a törökhöz küldeni, azzal biztatá, hogy ha netalán életét vesztené, fejéért harmincezer törökét vágatja le. Ez közmondás és elmésmondat egyszersmind. Ellenben Simonides mondása a lakomázók társaságában szótalanúl ülő vendégtárshoz: „Ha ostoba vagy, okosan, s ha okos vagy, ostobán cselekszel.“ elmésmondat, de nem közmondás egyszersmind. Az imént látottakkal együtt szerepelnek a közmondás rokonságában : az éle és az ötlet, melyek jobbadán a hasonlók, vagy hasonlatla- nok egybevetéséből, vagy csak az egyes szóhangok és eszmék játékából elmeéllel kivillantott s újdonságukkal meglepő gondolatoknak rövid kifejezései. A közmondástól főleg irányuk által térnek el, a menynyiben amaz, noha mint a gyermek leplezetlenül mondja ki az igazságot, nyilatkozatában legtöbbnyire a humor s jóakarat melegét érezteti föl; míg az éle, vagy ötlet, mint a hideg ész kivillanása, kevesbbé kíméletes, sőt nem ritkán elevenig metsző, pl. kimenüit az esze: kificamodott; kiment a becsülete, azaz színét hagyta, mint az ócska kabát; mély belátásé — a kupába; a szép asszony is, ha megvénül, csúnya időt ér. A közmondások legközelebbi rokonvonásaival s a családban talán mindannyinál nagyobb számot téve szerepelnek a közszólásmódok is. A népajkán forgó, megállapodott, sajátos szólások ezek, melyek a közmondások módján alkalmilag használva, mint örökifjú mondások érdekesí- tik a nép nyelvét s módjával az irodalomét. A nyelv a maga sajátos színét. fordulatainak rejlőbb titkait, géniuszának leghívebb arcát, hangulatát, szeszélyeit, dacát talán még gazdagabban s tökéletesebben tükrözi ezekben le, mint magokban a közmondásokban. Ily közszólásmódok pl. ráncba szedték; haja szála sem görbült meg; az ő révin ment el. De tüzetesebben is rákerítjük még ezekre a sort. Végre Az adomát (anekdota) lehet még ide sorolnunk. Ez valami ujdon, vagy mindenesetre érdekfeszítő, való vagy költött eseményke, melynek velejét, csattanóját felkapván és szájról szájra odább adván a nép, lassankint közmondássá, példabeszéddé avatta, Ily, adomából lett köz2
