Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
181 tapasztalás, elmélkedés, példa s megszokás utján rakódnak le a lélekben. Rendszerint az erkölcsi élet azon szerencsés légköre kelti s neveli azokat, melyben első gyermeksége óta forog, vagy forgott valaki; minthogy csakis ily légkörben, — értjük, a nemes jellemvonásokkal diszlő szülők és nevelők körében, foganhatnak s alakúihatnak meg a nemes és jellemes élet törvényei. A legjobb életelvek és szabályok mindenesetre azok. melyek magában az emberben támadnak és állapodnak meg. E végből lehető korán rá kell a gyermeket vezetni annak érzetére s tudatára: mi a j ó, mi a rossz? Mihelyt erre képes, a szerzett, vagy lelkében támadt cselekvési törvények helyességét is fogja érezni, és hogy azok szerint cselekedjék is, lassankint megszokni. Mondani sem kell, hogy eme törvények a nevelésben fokonkint változnak, s elejénte alig egyebek, mint házi, vagy iskolai szabályok, melyekhez mint parancsok-, vagy tilalmakhoz tartja a gyermek magát. Hiszen csakis a gyermekjellem elemi képzéséről van itt a szó, melynek legelső alapvonása még csak az engedelmesség. És ennek megkövetelését vagyis azt, hogy a föltétlenül szükségesekben a gyermek föltétlenül engedjen anyja s nevelője akaratának, nagyon korán szükség megkezdeni. Azokra készül ebben elő, a miket majdan az élet föltétlenül meg fog követelni tőle, vagy egyeznek, vagy nem akaratával. A kötelességről most hiába beszélünk még neki. Legfölebb oly valaminek gondolná azt, mit ha nem teljesít, büntetés a vége. De az ösztönök s a megszokás helyébe végre is a kötelesség érzetének kell lépnie. E végre eleitol fogva bizonyos irányt, célt és törvényt s különösen a szükségesség törvényét kell cselekvéseiben éreztetnünk, vagy inkább csak észrevétetnünk vele, melynek engedni kénytelen. . . így következik be az a másik engedelmesség, mely a szülői akarat helyességének beismerésén s szabad követésén épül. S ez az ön- kénytes engedelmesség fog aztán az ifju-jellem képződésére kiváló fontossággal bírni. Az ily engedelmeskedés utján fejük ugyanis lassan-lassan a kötelességérzet; noha az is szükség, hogy a gyermeket ebben is rövid, találó figyeltetésekkel kalaúzolgassuk. így, az önmaga iránti kötelességeket illetőleg elég, ha az emberi méltóságot s megőrzésének szükségét vele felfogásához mért módon, — hasonlatokban, példákban stb. megértetjük; és ha alkalmilag ismételve intjük, hogy soha se hasonlítsa magát más gyermekhez, hanem oly emberhez, a kit legjobbnak tart, s kit mindenki szeret is, tisztel is. Mások iránti kötelességérzetének egyelőre szintén elég alapja az, ha korán s szigorún hozzászoktatjuk, hogy minden másokat és min-
