Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884

Tartalomjegyzék

2

' úszkál, s mindenkinek szeme elé tolakodik ; ellenben a mi súlyos, mert tartalmas, lemerül a mélybe, s a fenéken szépen meghúzódik. Ezért van annyi iró, de köztök kevés hivatott; annyi bölcselkedő, de köztök kevés bölcs; annyi művész, de köztök kevés ihletett; sőt az is biztosra vehető, hogy ezért van oly sok olvasó is, de köztök csak igen kevés gondolkozó.

Örülnünk kell, hogy nálunk is egyre szélesebb körben kezdik érezni a műveltség szükséges voltát, s azért egyre szélesebb körben terjed az olvasás és a művelődés egyéb eszközeinek fölkarolása; de örömünk épen nem lehet teljes, ha számba veszszük, miféle olvasmányok s a művelődés miféle egyéb eszközei tolakodnak fel sokszor táplálni a magyar szellemet. Mert nem szabad felednünk, hogy a nagy közönség legeslegnagyobb része csak olvas, néz és hall, s a mit olvas, néz és hall, ha szája íze szerint van, elhiszi, megrögzött nézetévé teszi, s a mennyire teheti, a maga kisebb-nagyobb körében alkalmazza is.

Azért ha az egyénnek abbeli törekvésétől, hogy magát testi-lelki erejének megfeszítésével mennél nagyobb körben szükségessé iparkodik tenni, a jogosultság bizonyos tekintetben el nem vitatható, sőt, a mennyiben ez a szellemi érintkezésnek mellőzhetetlen föltétele, egyenesen szükségesnek nyilvánítandó: a kik az ifjúságra nevelő hatással vannak, azoknak szoros erkölcsi kötelességük megismerkedtetni a rajok bízottakat azon alapelvekkel, melyek szerint az egyén említett törekvése jogosult. Mert a ki nem tudja, vagy nem akarja fölérteni, hogy sok minden lehet, a mi nem szabad, és sok minden szabad, a mi nem használ: az, minél nagyobb hatása van embertársaira, annál veszedelmesebb a közre. Tehát az ilyenek hatásköréből, legyenek azok tudósok, írók, vagy művészek, elvonni az ifjúságot, melynek ilyen vagy amolyan fejlődésétől függ a nemzet jövendője, minden nevelőnek kötelessége; kötelessége főkép manapság, mikor a család — tisztelet a kivételnek — alig nyújt segédkezet a nevelésnek, sőt nem ritkán egyenesen útjában áll. lévén maga is tehetetlen rabja a realismusnak, melyre nézve nincs más, csak jelen ; mely egyeseket úgy mint nemzeteket azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy az anyagi haladás országútján rohantokban a lábok alól fölgomolygő porfelleg egészen elveszi szemük világát, s a kézzel foghatókért való küzdelmükben ügyet sem vetnek arra, hogy a láthatatlan világ javai felé is kellene tekinteniük.

Nemcsak kenyérrel él az ember; távolabbi cél is van előtte, az örök, erkölcsi eszmény, mely a szigorú, szívet-lelket éhen-szomjan hagyó jelenben egyedül képes megzenditeni a magasabb világba hivő remény hangját, azon világba, hol a léleknek égi eredeténél fogva el van téve a maga része.

Kik a keresztény vallással, mely az emberiség figyelmét, az ég