Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
27 társadalomban meg nem boszűlható apró tűszúrásokkal üldöz 2 A nevetségessé tétel, ez a rettentő fegyver, mely a legnemesebb törekvésnek is útját szegi s gyakran a nagyobb erkölcsi erőt is megbénítja, nem épen a divatos műveltségnek nem hódolókat sujtja-e kérlelhetetlenül? S ha e fegyvert egy város úgy mondott müveit közönsége veszi kezébe s csatája teréül alkot egy-egy lapot, mely magát a műveltség kis királyának hiszi, s benne mindenféle kétes életű és jellemű egyének szolgálnak előőrsökül, kiknek veszteni valójok nincsen: gondoljuk meg, minő hatással lesz ez a gyöngébb természetitekre ? Mert a mit nyomtatásban látnak, attól legtöbben félnek is; mert tudják, hogy a tömeg nem gondolkozik, nem Ítél, hanem vakon hisz az ő szája ize szerint iró lapjának... S hogy ítélnek, minő könnyelmű véleményeket kockáztatnak sokszor még a komolyabb napi sajtóban, a közvélemény e vezetőjében is a legsúlyosabb erkölcsi vétségek fölött, mindenkit félelemmel tölt el, ki nem sajnálja a fáradságot, hogy azoknak a véleményeknek a nagy közönségre való gyászos befolyását pártatlan figyelemre méltassa. Hányszor nem olvassuk, hogy a legdurvább kicsapongásokat egy kis tréfával ütik el, s a nyilvános botrányokat csiklandó történetkékké dolgozzák fel ? Nem általános-e az öngyilkosságot, ha elkövetőjét tiltott játék, közpénzek elsikkasztása s egyéb ilyes társadalmi bűnök buktatták el, tragikus bukásnak, végzetnek elkeresztelni, hogy félelem helyett szánalmat keltsenek a közönségben? Családok boldogságának feldulását, erkölcsi intézmények cynikus kigúnyolását s több ilyes bűnt. mikor neveznek a maga nevén? S főkép ha „érdekes“ személyek vannak a botrányba keveredve, ugyan minek nevezik az erkölcsiség ellen való brutális támadásokat ? Hányszor nem olvassuk, hogy az ilyeseket érdekes, pikáns szeszélynek, a genie pillanatnyi megtévedésének, nem pedig annak mondják, a mi, t. i. bűnnek. Bűn, ez a rút erkölcsi fogalom, — feltűnő — a közvélemény ítéletéből egészen kivesz; igen hajlandók az emberek ezt a goromba elnevezést kerülni s e másikkal, „szerencsétlenség,“ vagy épen „végzet,“ helyettesíteni. Mert a mi bűnt » valaki elkövet, nem az elkövető felelősségére róják fel, hanem a szükségszerűség rovására Írják, hogy a szánalmon és részvéten kívül valahogy egyéb érzelmet ne költsenek föl a közönségben. így történik, hogy az erkölcsiségen alapúló ítélet mindjobban tünedezik, vagy legalább is nagyon meggyöngül, ha előkelő személyekről, vagy a múzsák kegyeltjeiről s a művészet papjairól vagy papnőiről van szó, kik gazdag telietségökkel oly leereszkedőleg közelednek hozzánk, hogy szinte hálátlanság volna tőlünk megkísérlem is, hogy oly mértékkel mérjük őket, mint egyéb halandókat. A geniusnak elterjedt s a mondottakból igen érthető ily imádá- sának jugosúlt voltát kétségbe kell vonnunk, legyen az imádás tárgya akár egy hős, művész, költő, énekes, vagy bármicsoda is. Nekik
