Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
25 koszorúzza meg, mert a tiszta erkölcs, ha rávesz a tekintete, a maga pilantásával öli meg magát; mert minden csodálása egy-egy szív romlása leszen! Vagy pl. egy iró, kinek elvitázhatatlanűl nagy a tehetsége, de romlott az erkölcse, ismeri kortársai óhajtását s fölfedezi benne a pénzes diadal eszközét: a fékét megun t szenvedélyhez fordul s ír egy regényt, melyben a bős a társadalmi kötelességek ellen protestál; az iró hatalmas képzelő tehetségének szárnyára veszi hősét s keresztül viszi e protestánsból eredő minden érzéki mámoron, melyben soha, egy pillanatra sem csendül meg szivében a lelkiismeret szava; egyetlen egyszer sem jut eszébe, hogy ő másra is volna teremtve, mint élvezetre, pedig egy-egy élvezete sokaknak, százaknak boldogságába kerül; de ő a boldogtalanok jajkiáltására ügyet sem vet, sokkal jobban el van foglalva magával, mintsem az ilyes csak eszébe is juthatna; egyszerre azonban valami véletlen kimeríti az élvezetek forrását, és most, hogy a nyomor ijesztő képét egy pillanatig se kelljen látnia, egyszerűen megöli magát, hiszen eleget élt; többet már úgy sem élvezhetett volna. E regény izgató jelenetei, megragadó leírásai miatt feltűnést kelt s Íróját rövid időn dúsgazdaggá teszi. S hogy a kezdett mű be legyen tetőzve, dráma alakjában is megjelenik. Mit nyert vele a társadalom'? Ha megszámlálhatnék: hány fő szédült, meg; hány szemérem-érzet aludt ki; hány kedély állandónak hitt egyensúlya billent fel; hány szív tört meg; hány család züllött el miatta ; mennyi gyalázat és romlás fakadt e tetszés-riadalommal fogadott műből!.. Szinte kétségbe lehetne esnünk, hogy ez állapotot fejlődésnek, a műveltség haladásának kürtölik; holott ez a barbárság betörése. . . Azonban az ily nézetet rendszerint szánó mosoly kiséri, s beteges idealismusnak szokás keresztelni; mert, úgy mondják, a művészet sokkal magasabban áll, mintsem holmi kicsinyes erkölcsi érdekek szolgálatába állhatna. Mindenesetre igazok van, a kik azt mondják, hogy a művészet igen magasan áll; de az erkölcs még magasabban; azért a kettőnek nem egymással szemben, hanem egymás mellett kell állnia, még pedig elül az erkölcsnek. Épen mert oly magasan áll a művészet, nem lehet neki az állati természet szolgálatába szegődnie a nélkül, hogy le ne alacsonyodjék. Azért bátran ki lehet mondani, hogy a művészet alkotásai, akárminő mesteriek is különben, nem lehetnek kielégítők, ha va'ami erkölcsi eszmét ki nem fejeznek. Nem mintha azt kivánnók, hogy szabad szárnyalásában súlyos békók akadályozzák, hanem hogy meg kell tőle várni, hogy, ha nevéhez méltó kivált lenni, ne a közönségest,, az erkölcsileg megvetendő!, mutogassa a közönségnek, s ne az állati természet ingerlésére alkossa müveit. . . Szálljunk most alább s tekintsük meg úgy általában, hogy miná4
