Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
104 italát, nyugalmát meg-megtagadja magától eme játékai s gyakorlatai kedvéért, -- nem az éhséget, szomjúságot tűrni, nélkülözni s erélylyel fáradni tanítja-e őt ? . . E kivűl sűrű tapasztalás utal reá, hogy a félénk, sőt gyávaságra hajló gyermek épen a megfelelő testgyakorlatok utján veszti el ezen gyengeségét; míg viszont az olyanok, kik soha sem tornáztak, nem vívtak, kúsztak, lovagoltak, vagy mint gyön- gélkedők puhán neveltettek, rendszerint bágyadt izomzatúak, fátyolozott kedvűek s többé-kevesbbé gyávák. Már pedig a gyávaság s bátorság egyenesen az önbecsérzetet, a férfi-jellemet határozzák el. Azért van társadalmilag is lenézve a gyáva és ünnepelve a bátor. Ha jól veszszük tehát, be kell látnunk, hogy míg egyfelől a rendszeresen beiskolázó tornázás s a többi testszabályozó mozgás a lovagias bátorság, az egyéni akaraterő és férfias jellem kifejlését minden oktatásnál inkább támogatja; másfelől ugyanakkor a rendhez, pontossághoz, szemes elövigyázathoz, önbizalomhoz és kitartáshoz szoktat, s a legszebb társadalmi erényeknek: a közérzületnek, szolgálatkészségnek, engedelmességnek, s a becsvágynak és versenynek hajlamait is fejleszti, erős- biti. Minélfogva úgy az iskolai, mint a családi fegyelemnek is jelentékeny támasza a tornázás, s páratlan tényezője egyszersmind annak is, hogy a nemzet a maga fiaiban ép , romlatlan élő-tőkét bírjon, s hogy bennök antik erkölcsű polgárokat s megbízható jövőt készítsen magának. XII. íme újból meggyőződhetünk hát, miként a test és szellem élete oly közös és egymásba szövődő, hogy mindaz, mi egyiknek képzése körűi végbemegy, befoly a másikéra is. Sőt a testi nevelés azon két feladata, melyeket végezetül még itt érintenem kell, egyenesen a szellemi élet határaiba hatol már által. Az érzékek s a nyelv testi nevelését értem. Tudva levő, hogy noha a lélek testi szervezetünk minden sej- tecskéjét általhatja és élteti: a maga munkálkodásának anyagi eszközét, a minden éizés, tudás és akarás trónját mégis főleg az agyban emeli föl, mely elé aztán egész külvilágunk benyomásai mind az érzékek által jutnak el. „Az életben legelső mestereink — mondja Eousseau — az érzékek és tagok. A ki ezeket könyvekkel s oktatással akarná pótolni, csak a mások értelmével tanulna élni; sokat elhinni, de keveset tudni (Emil 20.) S nincs igazság nélkül; csak azt kell még hozzátenni, hogy az ép, nevelt érzékek és tagok. A gyönge, hiányos vagy hibás érzékek t. i. ha elsők is, de nagyon rossz mesterek, a mennyiben se tisztán, se helyesen, se teljesen nem közvetíthetnek. Ha tehát minden szellemi működés az érzékek általi szemléletből indul ki, vagyis ha a lélek a maga szemléletét s működése- és képződésének anya
