Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
22 állanak a szabad polgárok alatt, mint a test a lélek alatt, vagy az oktalan állat az ember alatt. A rabszolgákat is az ingó vagyon egy részének tartották, és inkább egy fokon állóknak a lovakkal s ökrökkel, mint ez emberekkel. Ehhez járúlt a cynismus és a gőgös stoicismus, az epíkureismus, — az érzéki gyönyör ezen apotheosisa, ezek mind megannyi fekete foltok, melyek sötét árnyékot vetnek műveltségükre. És igy állott a dolog a későbbi korban a művészetet illetőleg is. A művészi termékek alaki tökélye felülmúlhatatlan volt ugyan, az bizonyos; hanem a nemes tartalom az eszmék elpárologtak; a szellem, mely rajtok elömlik, túlnyomóan naturalistikus kinyomatu ; az egész művészet egy erkölcstelen mythologia iszapjában fetrengett legörömestebb. A művészet az érzékiség, a költészet — kivált a rómaiaknál — a despotismus, a bachusi örömek és terített asztalok szolgálatába szegődött. A pogány népek politikai intézményei többnyire tökéletes szerkezettel bírtak. A polgárok jogai s kötelességei szabatosan meg valának határozva, és az általános politikai jogrend fejlett állapotában kevés kívánni valót hagyott maga után. Különös figyelmet érdemelnek rendezettségükre nézve a görög községek; a rómaiaknál pedig a jogviszonyok oly pontosan voltak kikerekitve, hogy a római jog mintaképül szolgálhatott még később időkben is az európai népek előtt. De az antik államiságnak mindezen ragyogó külseje mellett volt egy határozott barbár vonása : a despotismus, különféle alakjában. Ésugyan a keletieknél egyes politikai liatalmaskodók személyében volt összpontosulva ; a görög községi életben s a római köztársaságban pedig mint állami absolutismus lépett fül. Tudjuk továbbá, hogy az antik társadalomban nagyon ki volt fejlődve a társadalmi közlekedés is. Élénk mozgalom pezsgett mindenütt; a socialis érintkezés formái nagyon finomak voltak ; oly müveit körökben fordulhatott meg az ember, mint akár ma. A kölcsönös tisztelet, méltánylás, türelem a társalkodásbau a polgári erények közé tartozott. De ezen formalitásokon is keresztül tört a barbarismus, és kézzelfoghatólag elárulta magát a nők, gyermekek és rabszolgák iránt tanúsított nyers és kegyetlen bánásmódban. Ezért mondja Mahaffy: „Nekünk úgy látszik, mintha a görög magán élete — a rómaiaké is — a kegyetlenség és szeretet, a durvaság és finomság csodálatos vegyiilékéből állana. A nő meg volt vetve, lealacsonyítva, elnyomva; nem volt más, mint a férj szánandó rabszolgája, eszköz. De szintolyan, vagy még szánan- dóbb volt a gyermek sorsa. Ismeretes, hogy Spartában azon gyermeket, kiből az állam nem remélhetett erős katonát, a Taygetus hegy szakadékába vetették; vagy kitették csecsemőiket, ha gondolták, hogy már elég gyermekük van. És ezt oly kevéssé találták embertelen eljárásnak, hogy még Plató is védelmezi ezen szokást eszményi állam
