Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
18 jogaikra, a fejedelmeket kötelességeikre; megedz a jelen élet viszontagságainak békés tűrésében és reményt nyújt a jövőre. Ezt műveli a kér. religio, az igazi Isten alapította vallás. Ennyi áldástól fosztják meg a világot azok, kik ezen szent és isteni vallást isteni szerzőjével és intézményeivel együtt sárba tapodják, hogy annak helyére saját kételyeiket, az isteni kijelentés helyére saját agyrémeiket állítsák, hogy az emberiséget visszavigyék ismét oda, hol az a kereszténység elterjedése előtt volt, a remény és vigasz sugarai nélkül; azon időre, midőn még a népek, a szentirás szavai szerint, a halál árnyékában ültek ; midőn az Isten eszméje egészen a felismerhetlenségig eltorzult, s a pantheismus és polytheismus kezet fogtak, hogy a tisztább Isten- tudat, maradékát tökéletesen megsemmisítsék; midőn az erkölcsi öntudat is teljesen megromlott és a bűnt még vallási szempontból sem tartották már bűnnek, sőt maga a religió is elsajátitá azt és istenité; midőn a pogány bölcselet végkép elveszett a skepticismus tömkelegében. A kereszténység lerombolta a despotismusnak, a szabadság legnagyobb ellenségének alapját, s visszahelyezte a politikai hatalmat az isteni rendnek megfelelő rangba; megteremtette azon alapokat, melyeken egyedül lehetséges a tartós, egészséges családi és társadalmi szervezet. A valódi tudomány nem, — csak a tudatlanság, a félmüveltség, a közömbösség és felületesség merészel Isten és a vallás ellen gőgösen rugdalózni, a bölcselkedés köpenyében díszelegni. Pedig jegyezzük meg, valamint a nagy eszméknek, úgy a meggondolatlan gondolatoknak is nemcsak szerves életük, hanem physikai tulajdonságuk is van, s ezek között legelső az, hogy: a mint a természetben egyetlenegy teremtett parány sem mehet veszendőbe, azonképen a gondolatok, ha azoknak valaki kifejezést adott, attól a pillanattól helyet követelnek maguknak a forrongás processusában s mint megsemmisithetlen tényezők, a vonzódás és nehézkedés törvényeinek hódolva, látszólagos parányiságuk dacára is megzavarhatják a rendes egyensúlyt, kivált azoknál, kik a mélyebb gondolkodáshoz nem szoktak. A népek elméjét könnyű ugyan elfordítani Istentől, de bajos ismét oda visszaterelni; tova haladnak azután már maguk is a lejtőn, melynek vége: az élet, minden borzadalmaival, — Isten nélkül. Földünket sötétség borítaná el, ha levennék a napot az égről; elsatnyulna az egész természet, kiveszne a növény- és állatvilág s velük együtt az emberek is. Ez a szív sorsa is. Avagy nem látjuk a természet képét télen ? A fák lehullatták leveleiket, a növények elpusztultak, a madarak dalai elhangzottak; néma csend honol az egyhangú táj fölött, s legfeljebb egy-egy károgó hang kölcsönöz némi változatosságot. Pedig ugyanazon nap ragyog az égen, mely tavaszkor életre szólította az alvó természetet, kicsalta az illatos virágokat, s megérlelte őszszel a gyümölcsöt; csak a mi helyzetünk a naphoz, változott
