Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
11 vagyunk, és a mint megismerünk, következtetünk, az adott valóságra és a léti bizonyosság alapjára helyezkedve gondolkodnunk kell, ránk nézve (Isten) teljesen megfoghatatlan, gondolkodási lehetetlenség, — nem-létező. És majdnem rosszabbul áll a dolog az egyéni fönmaradás fölvevésével a halál után. Az Isten-képzet, teljes megfosztása ellenében az ember az utolsó védelmet a pantheismusban találhatja. Ámbár ez által csak költőileg elfátyolozott atheisnuisnak hódol; de legalább megmarad a név és egy árnykép, mely a képzelő tehetségnek annál nagyobb tért enged, minél nagyobbak a körvonalok, s minél tökéletlenebb maga a rajz. Azonban a lélek egyedi fónmaradása azonnal elesik azon bizonyosság elérése által, hogy a lélek nem önállóan létező, hanem csak hamvadó szikra a szervi alakulásokkal egybekötött anyagban és a képzelődés minden varázsló hatalma dacára sem képes ezen veszteségért kárpótlást nyújtani.“ Nem szándékom a szerző munkájának bírálatába bocsátkozni; bevezetéséből is csak azért iktattam ide néhány sort, hogy a t. olvasó annál jobban meggyőződhessék azon tényről. mely szerint épen az elmélet, a tudomány fárad leginkább a morális tényezők kiszorításán, ez hirdeti a veszedelmes tanokat leplezetlenül, minden pirulás nélkül, szabadon. A mit egy francia csillagász mondott száz évvel ezelőtt: „Az egész eget átkutattam úgymond — és sehol sem találtam az Isten nyomára,“ azt ismételgeti most is, sőt most még inkább, száz meg száz torok — a tudomány és haladás nevében! I)e lássuk most már, mivé lesz az ember és ténykedése, élete, ha megszűnik az egy élő, igaz Istenben hinni? Keresni fogja akkor is az igazságot; mert ez természetéhez tartozik, ettől pedig nem szabadulhat, meg. A világ nagy problémáit ezután is fogná feszegetni; de mivel elveti ezen egyszerű szavakat: „Kezdetben teremté Isten a mennyet és földet,“ kielégítő választ, nem lesz képes adni. Mert a materialismus, pantheismus és idealismus nem azon utak, melyeken eljuthatna az igazsághoz. Jean Paul szavai szerint: „Senki sem oly elhagyatott, mint az istentagadó. 0 árva szívvel kesereg, hogy elvesztő a legjobb atyát; ott sirdogál a természet nagy hullája fölött, melyben nincs többé éltető világszellem; s addig szomorkodik, mig maga is összerogy. Az egész világ úgy tűnik fel előtte, mint egy nagy, félig a homokba sülyedt egyiptomi kő-sphinx, és az egész mindenség az alaktalan örökkévalóság hideg, vas álcája neki.“ Ha magamagához intézi ezen kérdést: te ki vagy? — megint nem tud megfelelni. Te Isten vagy ? — megint nem tud megfelelni. Te Isten vagy — válaszolna a pantheismus és idealismus. Es ugyan, kérdem, megnyugodnék-e az ember ez adott válaszban ? 0, a ki minden lépten érzi tehetetlenségét, fogyatkozásait és korlátoltságát; kit annyi baj és csapás ér; kinek élete egy percig sincs biztonságban; ő, az
